Hevesi Szemle 15. (1987)

1986 / 6. szám - HELYTÖRTÉNET - Bakó Jenő: Az egri úszósport első lépései

élvonalába került. Hamarosan nemcsak az egri úszócsapat legnagyobb erőssége, hanem a világ egyik legjobb úszója lett. Ö volt az az első európai, aki 100 ni gyorson egy percen belül úszott. Az amszterdami olimpián (1928) Johnny Weiss­müller mögött új. 59.8 mp-es Európa-csúccsal ezüstérmet nyert, s ez fényes sport- pályafutásának egyik csúcsát jelentette. Négy Európa-bajnoki aranyérem és öt Európa-csúcsa fémjelzi még dicsőséges sportpályafutását. 1925-ben rendkívül enyhe időjárás volt,, amely lehetővé tette, hogy február 15- én, szokatlan időpontban is rendezzenek úszóversenyt Egerben. Az MTK úszói is rajthoz álltak, azonban valamennyi versenyszámban az egriek győztek. A két Bits key, Bárány és Joó Gyula voltak az egyes versenyszámok győztesei. Bárány Gézának, az Egri Városfejlesztő Rt. ügyvezető igazgatójának kezdemé­nyezésére Márkus Béla terve alapján a város 1925-<ben megépíttette az ország első 50 méteres versenyuszodáját. Ez a versenyuszoda volt az egri úszósport „bölcsője", mely évtizedeken keresztül adta és még napjainkban is adja a kiváló úszókat és vízilabdázókat a magyar úszósportnak. Az uszoda átadására két alkalommal került sor. Elsőként az úszók ünnepélyes keretek között 1925. május 25-én vették birtokukba a medencét, majd június 1-én volt az uszoda ünnepélyes és hivatalos átadása, melyen 3 ezer néző jelent meg. A program keretében úszóversenyt is rendeztek, melyet Breslau legjobb úszóinak jelenléte tett nemzetközivé. A verseny jobb eredményei: 50 m gyorsúszás: 1. Bárány István 27.2 mp, 2. Ma­gyar Gusztáv MTK 29.0, 100 m gyorsúszás: 1. Bárány István 1:02.0, 2. E. Dahlem Breslau 1:05.0. 100 m hátúszás: 1. E. Dahlem 1:16.2, 2. Bitskey Aladár 1:17.0. 200 m hátúszás: 1. Horváth Ferenc MESE 3:01.0. 100 m mellúszás: 1. Szigeti Ernő ETE 1:30.8, 2. Joó Gyula MESE 1:32.0. 200 m gyorsúszás: Szigritz Géza MESE 2:03.2. Műugrás: 1. Nagy Károly FTC 147 pont, 2. Szász Imre ETE 139 pont. Ifjúsági ver­senyszámok: 50 m hátúszás: 1. Brindza István MESE 40.8, 2. Bőhm Béla MESE 41.6, 3x50 m vegyesváltó: 1. ETE (Heller, Schneeweisz. Klein). Gyermek versenyszá­mok: 50 m gyorsúszás 1. Bitskey Árpád MESE 36.0, 2. Baranyay Károly MESE, 3. Brindza István. 50 m hátúszás: 1. Bitskey Árpád MESE 44.0. Az egri uszodaavató versennyel a fővárosi sajtó is kiemelten foglalkozott. A Sporthírlap 1925. június 2-án a következő címet adta a tudósításának: „Nagyszabá­sú társadalmi ünnep volt az egriek uszodaavatása.” Az avató ünnepségen elért egri sikereket így foglalja össze: „Az úszógárda ma Európának úgyszólván legjobb együttese!" A hazai és nemzetközi versenyeken tündökölnek az egri úszók, melynek csúcs pontja a németországi túra volt. Lipcsében, Münchenben és Magdeburgban a leg­jobb német úszók voltak az egriek ellenfelei. A siker óriási volt! A Sporthírlap ezzel a címmel kezdte tudósítását: „Bárány István a magyar Weissmüller, Európa legjobb sprintere!" Zsoldos László, a MUSZ főtitkára pedig lelkes felhívást intézett az úszósport vezetőihez: „Vidéki egyesületek! Vegyetek példát és tanuljatok Eger fiaitól!” A fővárosi újságok gyakran foglalkoztak az egriek „titkai ’-val, bemutatják és ismertetik a legkiválóbb úszókat, s a fiatal tehetségeket is. Bárány István, Bitskey Zoltán, Bitskey Aladár, Szigritz Géza. Horváth Ferenc. Szesztay István. Joó Gyula, Bitskey Árpád és Zagyva Géza alkotta a MESE úszóinak élcsapatát és tehetséges utánpótlását. A vidéki bajnokságnak Kaposvár volt a színhelye. A bajnokok: 100 m gyors­úszásban Wanié Rezső SZUE 1:07.4. 400 m gyorsúszásban Wanié Rezső 5:35.4, 100 m mellúszásban Bitskey Zoltán 1:25.0, 100 m hátúszásban Horváth Ferenc MESE 1:22.6, 3x100 m vegyesváltóban MESE Bitskey Z., Horváth F., Glózer László ösz- szeállításban lett első. A MESE úszócsapata egymást követően háromszor volt első a pontversenyben és ezzel véglegesen elnyerte a Szent István vándordíját. (Az ETE úszói közül Szegő Imre érte el a legjobb eredményt: 100 m hátúszásban má­sodik lett.) Bárány két színvonalas versenyen találkozott Európa legjobb úszóival és mind­kétszer győzött: Párizsban megnyerte a városi nagydíjat (Grand Prix), s Angliában pedig a 100 yardos távon angol bajnoki címet szerzett. Az angol bajnokságon Bits­key Aladár is kiválóan szerepelt, mert 150 yardos hátúszásban második helyezést ért el. Az év végén Bárány és Bitskey Z. Bécsben és Pozsonyban álltaik rajthoz és mindkét városiban öregbítették az egri úszók jó hírnevét. 1925-ben a MESE úszószakosztályának vezetését Bárány Géza vette át. Kitűnő szervező volt, az ő érdeme, hogy az egri úszók mintaszerű szakosztályi életet éltek 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom