Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Nagy Andor: Innováció az iskolákban és az ITV
Innováció az iskolákban és az ITV (n/1.) A folyamatos változás korában az innováció fogalma is kilépett a közgazdasági kategóriák köréből. Ma már a neveléstudomány művelői is gyakran használják. Az újítás, a megújulás, a korszerűsítés kísérletei az iskolai nevelő-oktató munka tartalmát, módszereit, eszköztárát és szervezeti kereteit egyaránt érintik. Innovációs kísérletek... Innováció az iskolában... — olvasható a tanulmányok címeként, egy-egy konferencia témájaként. Mit is jelent az innováció a közoktatásban? Miért és hogyan lehet, illetve kell megújulnia a pedagógiai munkának? Milyen problémák állják útját a fejlődésnek, a korszerűsítési törekvéseknek? Tele vagyunk válaszra váró kérdésekkel, megoldandó problémákkal. Köztudomású, hogy a jobbat, többet akarók, a becsülettel dolgozó pedagógusok mindig is arra törekedtek, hogy megoldást találjanak a mindennapi gyakorlat által megfogalmazott kérdésekre. Számukra magától értetődő volt önmaguk állandó fejlesztése, folyamatos megújítása, módszereik, eszközeik tárházának gazdagítása. Jelenünkben is meghatározó szerepe van a megújulási folyamatban magának a pedagógusnak. Főszereplő: a pedagógus Legújabb dokumentumaink: a közoktatás fejlesztési programja és a vele majdnem egykorú oktatási törvény szelleme a megújulás középpontjába a pedagógust állította, a pedagógust, akivel szemben a társadalmi elvárások szinte állandóan fokozódnak. E ténynek tudható be, hogy a vizsgálat tárgya maga a pedagógus lett. Ismeretes, hogy a ma magyar pedagógusa annyi mindenre kell hogy vállalkozzon, hogy végül is az úgynevezett alapfunkciónak se képes maradéktalanul megfelelni. Erre mutatott rá a sokat idézett 1983-as KNEB-vizsgálat is, miszerint a tanulók jelentős része a tantervi minimumát se képes elsajátítani, a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkezik. Még az írás, olvasás, számolás is gondot okoz számára! Mindez összefügg egy sajnálatosan kreált új fogalommal, a „második analfabétizmussal”, amelynek lényege, hogy a felső tagozatos években gyermekeink egy része (nem kis részel), a kellő motiváltság hiánya, illetve a túlzott tantervi tartalom sürgető tanítása következtében elfelejti azt is, amit az alsóban tanult. Nem véletlen, hogy oktatási kormányzatunk módosította a tanterveket. Tudvalévő ugyanis, hogy az ezredfordulós műveltségképre alapozó tantervi anyag mind mennyiségi, mind minőségi szempontból az átlagosan vagy annál kevésbé fejlett tanulók esetében megoldhatatlan feladat elé állította a pedagógusokat és a tanítványokat egyaránt. Az sem véletlen, hogy a tanítás fogalmát a didaktikában a megtanítással váltottuk fel, amiben benne rejlik az eredményesség, a befejezettség is. Sajnálatos viszont, hogy a pedagógiai gyakorlat mit se,m tehet a jónak, többnek, értékesebbnek látszó elmélet megvalósítása érdekében, hogyha hiányos a feltételrendszer, ha gátló problémák állják útját a tudományosan igazolt elméleti ismeretek realizálásának. A túlzottan nagyra nőtt, elvégzendő tananyag űzi, hajtja, konfliktushelyzet elé állítja a legértékesebb pedagógusokat, akiknek nincs lehetősége ismétlésre, rendszerezésre, gyakoroltatásra, de még ellenőrzésre se. Legfeljebb csak sejtik, hogy mit tudnak tanítványaik. Az érdektelenséget vagy az értetlenséget olvasva az arcokról vonhatnak le bizonyos következtetést. Tovább kell azonban menniük, haladniuk kell a tananyag „leadásában”. Említést érdemel az a vita a Köznevelésben, amelynek elindítója dr. Nagy Józsi/ professzor tanulmánya volt. A szerző arra szólított fel, hogy az iskola, a pedagógus ne vállalkozzon többre, mint amire a jelenlegi körülmények között képes. Az alapfunkciónak feleljen meg maradéktalanul. Tanítsa meg a legfontosabb, mindenki számára szükséges ismereteket. Problémaként jelentkezik viszont — amire dr. Gáspár László és dr. Petrikas Árpád professzorok is utaltak a vitában —. hogy ma már az iskola alapfunkciójának a tanulói személyiség teljes fejlesztését isi értjük! Igaz, hogy a dokumentumokban megfogalmazott koncepció messze nem a valóságot jelenti. Fülünkbe csengenek a Mi iskolánk című dokumentumfilm tömegeket irritáló pedagógus-megnyilatkozásai, melyek között elhangzott az is, hogy olyan sok a tanítási anyag, hogy közben nem jut idő a nevelésre. Vajon hogyan lehet szétválasztani a nevelést és az oktatást? Vajon oktatás közben nem nevelünk?
