Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - TIZENÖT ÉV - Szecskó Károly: Megyei folyóirataink múltjából
Érdekes, ahogyan Joó János a műtudományokat meghatározta: „Azon ismeretek összessége, mely segítségével az ész vezetése által az emberi kéz ügyessége alkalmas eszközök segítségével a természetes durva anyagokból hasznos, és gyö nyörtszüiö műveket hoz létre. A munkássággal összekötött ismereteket mesterségeknek szoktuk nevezni.” A mesterségek közül „talán legkitűnőbb” szerinte az asztalosság. Kifejtette, hogy az ízlés változása, az új találmányok változásokat hoznak az asztalos mesterségben is, Joó világosan látta a művészetek így, az iparművészet kapcsolatát a társadalmi osztályokkal. Folyóirata nemcsak elvileg tárgyalta a mesterségeket és a társadalom kapcsolatát, hanem szakrajzokat, terveket közölt eredeti elgondolásai alapján. így például asztalok, székek, nyugágyaik, fürdőkádak, kocsik, hintók stb. tervei sora koznak a lap oldalain. A szerkesztő nagy gondot fordított arra, hogy olvasóival megismertesse a külföldi ipari találmányokat és újításokat. Például szólt az angliai üvegfestésről, a srófcik gyártásáról, az érckemencék javításáról, a sziksófőzésrcl, az országutak javításáról, a gyapjúszövés módjairól. Tervet készített egy egri szőlőmalomról, koppantókről, gépi erőművek javításáról, különféle berendezések, eszközök elkészítésének módjáról. A Hétilapok alig fél éves kiadás után megszűnt. Ennek fő oka az olvasók részvétlensége volt. Kellő összeköttetés híján, megfelelő propaganda hiányában előfizetőinek száma még a százat sem érte el. Joó János nem nyugodott bele első folyóiratának megszűnésébe, évek múlva Egri Hétilapok címen 1846 novemberében új folyóiratot adott ki, amelyet az előző folytatásának tekintett. Célja az első orgánumhoz hasonlóan, az akkortájt fellendülő magyar ipar támogatása volt. Ezt alcímében így fejezte ki; „Egri Hétila pok ipar, kereskedés és egyéb helybeli, s közel vidéki érdekek előmozdítására. Az 1846. novemberében induló lapjának albban az évben 7 száma látott napvilágot, 1847-ben pedig jelenlegi tudomásuk szerint öt száma. A lapban elsősorban hirdetéseket, közérdekű közleményeket és reklámokat adott közre. Az orgánumnak a következő rovatai volták: Közlemények, Hirdetések, (Hiva talos jelentések, Magán hirdetések); Irodalmi értesítés. Ez utóbbi rovatban a líceumi nyomda által készített, illetve a líceumi könyvraktárban található könyvekről adott tájékoztatást, valamint külföldi folyóiratokat reklámozott. Néhány színházi bírálatot is közölt Egerben előadott színdarabokról. Megje lentetett néhány verset és egri tárgyú közleményt. Például cikket közölt az egri vasútépítkezésről, Pyrker László érsekről, a bortermelésről és kereskedelemről. A lap jelentősége az volt, hogy a főváros után Egerben is megjelent olyan folyóirat, amely a polgárosultabb igényeket fejezte ki. Sajnos azonban ez a lap sem volt hosszú életű. Megszűnése után Egedben 1865-ig nem indult önálló folyóirat. Az Eger című újság 1865. október 26-d számálban arról adott hírt, hogy a következő év január elsejétől a megyeszékhelyen Gutenberg néven fog megjelenni: „A nyomdászok, s a vele rokon szakmák közlönye.” A lapban arról is olvasha tunk, hogy új folyóirat „Mutatvány száma” már 1865. augusztus 15-én megjelent. A Gutenberg volt az első hazai munkásszaklap, amelynek keletkezése, története eddig elkerülte helytörténészeink figyelmét. Az első száma, ahogy azt beharangozták, 1866. január elsején meg is jelent, az utolsó pedig 1867. december 15-i keltezésű. Két év alatt negyvennyolc száma látott napvilágot. Az egyes példányok kéthetenként kerültek ki a sajtó alól. A nyomtatást mindvégig a líceumi nyomdáiban végezték. Az orgánum A '4-es méretben jelent meg, néhány száma kivételével négy oldalas terjedelemben. Példányszáma jelenleg ismeretlen előttünk. Szerkesztője Tóth István, a líceumi nyomda műszaki vezetője volt. akinek munkáját az ország nagyobb városaiban és Bécsben megbízott személyek támogatták. A terjesztés előfizetés útján, postán történt. Az olvasók számának növelése érdekében évenként előfizetési felhívásokat tettek közzé. A folyóiratban hatvanöt szerző írása olvasható. Ezek közül néhány álnéven jelent meg. A valódi nevükön író munkatársak közül a szerkesztőn kívül nyomdász volt Barázda Alajos, Brentner József, Fries József, Imreh Sándor, Prohászka Ferenc és Szabó Elek. A szerkesztő a kiadvány külső munkatársaival való kapcsolat erősítése érdekében rendszeresítette a „Szerkesztői üzenetek" című rovatot. A sajtóorgánum igen gazdag tartalommal jelent meg. A közölt írások tema- tilailag a következő csoportokra bonthatók: a nyomdászat szakmai és történeti kér52
