Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Kerényi Grácia: Kötélhúzás (iskoladráma)
titkár elvtárs az ő lakásügyük elintézését is szor-gal-maz-ta, a tanács- titkár elvárs teljesen higiénikus!??? IGAZGATÓ (csillapítóan): De Noémi, az Istenért, ne kiabáljon! Nem is tudom, miért nem lehet értelmesen beszélni magával?! NOÉMI: Mennyi gondolkodási időt ad? IGAZGATÓ: Gondolkodási időt? Mihez? NOÉMI: Hát a lakásajánlatuk elfogadásához. TüAZGATÓ: Itt nincs miről gondolkodni. A lakásokat július elsején adják át, és akkor kezdik a kastély hátsó szárnyának a restaurálását. NOÉMI: Vagyis kitesznek engem az utcára? Eszi-nem eszi, nem kap mást, a Bíróék pelenkáit meg a Takács pacsuliját. .. IGAZGATÓ (szavába vág): Drága Noémi, nagyon kérem, ne lovalja bele imagát, higgye el, fölösleges ez az egész izgalom! Bíróék kedves, megértő emberek, és nem hinném, hogy Takács a történtek után még maga körül settenkedne, hisz a felesége kérdőre vonta, a szemrehányások özönét zúdította rá. .. akármit is hazudott neki Takács én bizony az ő helyében félnék magától, mint a tűztől. NOÉMI (letörten): Nagyon kedves, igazgató űr. IGAZGATÓ: Igazán nagyon sajnálom, hogy így felizgatta magát, azt hittem, örömhírt közlök magával, és utána nyugodtabban fogadja a rossz hírt. NOÉMI (izgatottan): Miféle rossz hírt? IGAZGATÓ: Lajosról. Máté Lajosról. NOÉMI (halkan): Megtalálták? IGAZGATÓ: Meg. NOÉMI (halkan): Élve vagy holtan? IGAZGATÓ (mosolyogva): No, nem, nem kell félni, mondtam én, hogy rossz pénz el nem vész. Nem is kellett olyan nagyon keresni. Eljátszotta — ezt az eltűnési színjátékot, mert1 imád szerepelni, és azt képzelte, ez affél virtuskodás, hősi gesztus: ő ugyan meg nem várja az elbocsátó végzést, esze ágában sincs befejezni a tanévet: azonnal szedi a sátorfáját, üthetik bottal a nyomát! NOÉMI: De hova ment? IGAZGATÓ: Falura, (kis szünet) Ladányba. Egy fuvarost küldetett be a holmijáért, annál volt a levél, (kis szünet) Nem ő bérelte a fuvarost, hanem Rózsa, az özvegy kocsmárosné. Illetve már nem özvegy: Lajos hozzá költözött, május elsején esküsznek meg. (erőltetetten nevet) Legalább ingyen lesz a pia, ugyebár? (kis szünet, halkan) Ne vegye a szívére. NOÉMI (tompán): Ugyebár, ugyebár, az igazgató úr is ezt mondja, én is ezt mondom... (egyre emeltebb hangon) Hát ennyi emlék marad egy ember után, aki még csak meg se halt? Egy ilyen hülye kérdőszó: ugyebár? IGAZGATÓ (kicsit föllélegzik): Örülök, Noémi, hogy nyugodtan fogadja a hírt. Nem volt az az ember magához való. NOÉMI (monológja beszédhangról erősödik crescendo a kiabálásig) Nyugodtan fogadom, ez most az igazgató úr legfőbb gondja, ugyebár, nyugodtan, hogy elment a legjobb barátom, nem, nem hagyott el, maguk rúgták ki, mert ember volt, egész ember volt, tiszta ember volt!? Ember, aki tanult, aki tanított, aki tudást akart szerezni és osztani a fiataloknak? Akit hódító útjára üres kézzel bocsátott a szegény nép, Benjámin László után szabadon?! A nép fia, akit vezetővé akartak nevelni a kollégiumban, de aztán rátették az apját a kuláklistára, s még örüí11
