Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Kerényi Grácia: Kötélhúzás (iskoladráma)
meg hogy a diákot ne tanítsam Ady vagy József Attila istenes verseire .. . amit kívánnának tőlem. És arra sem telik az erőmből, hogy a lel- kemre vegyem, ha miattam birizgálnak másokat, hogy magának, Lajos, mint szakszervezeti titkárnak, kellemetlensége legyen, hogy az igazgató úr miattam az állását kockáztassa ... hát, ezért megyek én önként nyugdíjba. IGAZGATÓ: Köszönöm, elmehet. LAJOS (Megfogja a kifelé induló Blanka vállát, majd két kézzel megragadja a kezét): De nem addig van ám! Most már elmehet, azt mondta az igazgató úr ugyebár? Igen, igen, tűnjön innét gyorsan, mielőtt megcsókolom a két kezét, így ni (szinte erőszakosan csókol Blankának kezet, az nem akarja engedni), mielőtt letérdelek és a lábait is megcsókolom ugyebár? BLANKA: (Hátrál): Eresszen el, Lajos. És arra kérem, ha kérhetem valamire: ha igazán megőriz jó emlékezetében, türtőztesse magát egy kicsit, ne igyék annyit. És vigyázzon Noémire, próbáljon őrangyala lenni. Féltem azt a lányt, és attól tartok, nem segíthetek rajta. Kihúzza kezét Lajos kezéből, az ajtóig hátrál: most fejbölintással köszön az Igazgatónak és kimegy. IGAZGATÓ (Tűnődve): Hát igen, Noémi. Miatta is fő a fejem. Miért nem veszed feleségül ? LAJOS (Haragosan): Miért fáj neked Noémi miatt a fejed, és mi közöd az én magánügyeimhez? IGAZGATÓ: Noémi megsértette Takácsot, a titkár elvtárs most fúj, sziszeg, bosszút forral. LAJOS: Mi történt? IGAZGATÓ: Noémi nem mesélte? LAJOS: Nem vagyok a gyóntatója. IGAZGATÓ (Furcsálkodva, kérdőn néz Lajosra): Hát jó, elmondhatom. Takács meglátogatta Varsándy kartársnőt, amikor beteg volt, de Noémi szinte kidobta, a narancsot se fogadta el, amit ajándékba vitt neki. LAJOS (Fokozódó hangerővel): Hogy ütne bele abba az impotens hímrin- gyóba a ménkű! Mit keresett Noéminél? Hogy merte odatolni a pofáját? Hát ebben a rohadt porfészekben semmit se számít egy nő becsülete? Azt képzelik az ilyen szemétládák, hogy a magányos lány közpréda bárki beléje törölheti a cipőjét? IGAZGATÓ (Csillapítón, bár elégedetten): Hát ezért mondom, hogy vedd el. Az itteniek szokásait meg nem változtatod, csak az a nő védett, akinek férje van. És azt is megmondhatom, hogy épp te hozod rossz hírbe, ne csodálkozz rajta, ha azt hiszik: ha valaki — már megbocsáss — egy ilyen hétpróbás korhelyt szívesen lát, akkor egy nyakkendős úriembernek, pardon, elvtársnak még nagyobb örömmel nyit ajtót. LAJOS (Fejébe száll a vér, leszáll az íróasztalról): Hát ide figyelj, te erkölcscsősz! Én Noémit feleségül is vehetem, de tudom, hogy nem vagyok méltó a saruszíját megoldani, értetted? Annak a Takácsnak pedig kidekorálom a pofáját, Isten engem úgy segéljen! Lajos kirohan, nyitva hagyja maga után az ajtót. IGAZGATÓ (Egy percig némán ül, azután megnyomja a csengőt, a belépő takarítónőhöz): Hívják vissza Máté tanár urat. TAKARÍTÓNŐ: Ügy elrohant, hogy már senki nem érné utol. Pedig mindjárt becsöngetnek és órája lenne a harmadik bében. Függöny le. 7
