Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - Több sarkalló jubileum
Többre sarkalló jubileum E számmal országos terjesztésű megyei közművelődési folyóiratunk 25. évfolyama zárul. Ilyenkor ünnepelni illik méghozzá úgy, hogy a meghitt percekben visszapillantunk, mérlegeljük az eredményeket, a kétségtelen sikereket, s a megoldásra váró gondokat egyaránt. Arra is jó ez az alkalom, hogy teendőinken töprengjünk, arra koncentrálva energiánkat, hogy az eddiginél is többet, rangosabbat, színvonalasabbat nyújtsunk olvasóinknak. Hajdanán a korábbi munkatársak arra vállalkoztak, hogy továbbviszik a régebbi szándékú, de nem hosszú életű kezdeményezések megőrzésre méltó hagyományait, s emellett fórumot biztosítanak szűkebb hazánk helytörténészeinek, közéleti vezetőinek, irodalmárainak; hogy ízelítőt adjanak publikációra hivatott alkotásaikból. A kezdeti nehézségek után figyelemre méltó fellendülés bontakozott ki. Az 1984-et megelőző esztendőkben azonban — különböző okok miatt — érzékelhető visszaesés következett be. Megmutatkozott ez az érdeklődés, azaz a példányszámok vészes zuhanásában is. Nehezítette a helyzetet a felelős szerkesztő tragikusan hirtelen halála is. Ezt követően a megyei pártbizottság illetékeseinek mérlegelése, javaslata nyomán létrejött az új kollektíva, amelynek alapvető célja a hullámvölgy minél hamarabbi megszüntetése volt. A sajtóorgánum nevének megőrzése a folytonosság vállalását, az értékes örökség egyértelmű megbecsülését jelezte. Alapvetően megváltozott viszont a rovatbeosztás, a számszerű bővülés arra utalt, hogy az új stáb több területet óhajtott átfogni, eljutva az eddiginél jóval szélesebb rétegekhez is. A decemberi első, már új köntösben megjelent szám — többek között — ekként magyarázta a programot: „Alapvető feladatunk — a szerkesztő bizottság tagjainak közreműködésével, azaz a kollektív bölcsesség jegyében — kialakítani a Szemle közérthető, olvasmányos, magyaros, szabatos, érzékletes, színes, a legbonyolultabb kérdéseket is világosan taglaló stílusát, azt a megnyilatkozásmódot, amely természetesen nem zárja ki a szerzők egyéni karakterének maradéktalan érvényesülését sem... azért munkálkodunk, hogy folyóiratunk hű tükre legyen a valóban támogatásra méltó, az egyértelműen pártos alkotó lendületnek, amit szűkebb hazánk értelmisége nap mint nap produkál.” Az azóta eltelt három esztendő — s ezt adatok sora igazolja — valóra váltotta ezeket az elképzeléseket, polgárjogot kapott a nyitottság, s az az óhaj, hogy mindenkihez szóljunk. Létrejött — a Megyei Művelődési Központtal társulva — galériánk, miniszínpadunk, mindkét fórumon neves személyiségek mutatkoztak be. Egyszóval felfigyeltek ránk. Nemcsak a hevesi tájakon, hanem azon túl is. E lapszám írásai ezt a kérdéskört taglalják. Valamennyi azt hangsúlyozza, nyomatékolja, hogy nem elégedhetünk meg azzal, amit eddig elértünk, hanem a helyesen választott úton továbbhaladva a mostaninál jóval többet kell nyújtanunk mindazoknak, akik számítanak ránk. Önöknek, olvasóinknak. 3
