Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 5. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pécsi István: Látogatóban Szalatnyay József festőművésznél
# Véső-paletta Az értő visszajelzés ösztönző erő Látogatóban Szalatnyay József festőművésznél Régóta ismerjük egymást. Nemcsak a nagyszerű Dénes Zsófia férjét tiszteltem benne, hanem a piktúra elkötelezett harcosát, azt a festőt, aki hisz abban, hogy a közönség értő visszajelzése még magasabb alkotásokra serkentő erő. Társának halála megrázta, mégis úrrá lett fájdalmán, s ma legalább olyan töretlen lendülettel tevékenykedik, mint valaha. Budai otthonában legfrissebb alkotásait mutatja, s akaratlanul is az élmény és a mű rejtett összefüggéseit bogozgatja, arra keres választ, hogy a pillanatnyi impressziók miként ötvöződnek magasabb rendű minőséggé. — Az embert a mások számára is szellemi ajándékot jelentő önkifejezés vágya készteti újabb, a korábbiaktól eltérő hangvételű munkákra. A részletek, a látásmód villanásai változhatnak, cizellálódhatnak, csiszolódhatnak, de a lényeg ugyanaz marad. Valaha azért vettem a kezembe ecsetet, hogy a képzőművészet barátainak örömet okozzak vele. Ars poeticám ma is ez. Épp ezért, nem értem azokat a kollégákat, akik lemondanak a tetszés inspiráló hatásáról, akik nonfiguratív szörnyűségekkel riasztják a közönséget, holott napjaink ifjai és idősei egyaránt azt várják mindnyájunktól, hogy ötletgazdagsággal felvértezve ápoljuk nagy elődeink örökségét, méghozzá úgy, hogy ehhez a kincshez társítsuk szerény képességünk ékköveit. Az atomkari tempó, a rohanó élet, a bosszúságok regimentje olyan stressz. hangulatot szül, amely csak egyfajta gyógyírt ismer, a hamisítatlan értékek katariak u.s voltát, azt a megnyugvást, ami semmi mással nem pótolható. Tévedés ne essék, az effajta realizmus korántsem egysíkú, hiszen a követendő vezérelvhez mindenki hozzáadhatja saját leleményeit, ekként keltve rokonérzést, szimpátiát. Aztán a nemrég eltávozott írónőről, tüneményes pályájáról beszélgettünk, s abban is megegyezünk, hogy sorsának krónikása lesz. — Készséggel vállalkozom arra, hogy sorozatban számoljak be a folyóirat hasábjain a vele töltött esztendőkről, évtizedekről, azokról a tanulságos sztorikról, amelyek nélkül szegényebb lenne irodalomtörténetünk. Ezt az anyagot illusztrálom majd dokumentumokkal, levelekkel, jelezve egy kivételes karakter senki máséval össze nem téveszthető vonásait. Idővel rendezem a kéziratos anyagot is, meggyőződésem, hogy ebben is akad publikálásra méltó. Végül leendő egri tárlatáról diskurálunk, arról a bemutakozásról, amelynek a Megyei Művelődési Központ és a Hevesi Szemle Galériája ad majd otthont 1988-ban. — örülök ennek, már csak azért is, mert műveimmel nyomatékolhatom mindazt, amit az előbb hangsúlyoztam, amiért mindig szorgoskodtam, amiért megérte, érdemes volt küzdeni, vívódni. Remélem, a valódi műbarátok osztatlan elégedettségére. Jegyzetek II. 78
