Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Bényei József verse
BÉNYEI JÓZSEF Levelek a szamaramhoz Sárga muharban Hallgass most, szürkeszemű. Terítsd hosszú füled az árokpart hamvas porába, s rágicsáld csöndben a sárga muhart, amit a szél sodort fogaid közé. Ne tárd ki torkod keserű nyihogásra, se dalra, se rikoltozásra, noha tolakszik lázas nyelved alá a bánat, meg a kiabálás epekeserű ingere, s beleszakad a gyomrod a visszaszorított indulatok ágaskodó görcseibe, a visszanyelt káromkodásba, s talán egy rekedt iázás felszakítaná megkövesedett mosolyod s kristállyá keményedett könnyeid. Csak hallgass, szürkeszemű. Úgyis annyira sokan kiabálnak, dalolnak, káromkodnak zűrzavaros és hülye kis kakas- kodók, tele van a város az okosokkal, a nagyhangú sértők és sértődöttek, bántok és megbántottak vásári ricsajával. Csöndes a te kolompolásod, mint mátrai erdőn a harangvirágé, ha indulnál virágvasárnapi ünnepi bevonulásra csak a hangyák serege menne utánad cipekedve, csak a méhek alakítanának nedves orrod előtt sereges légiókat, de nekik sincs zendülő trombitájuk. Ülj itt, szürkeszemű, s ha mégis felszakad belőled a kitaszítottak vonító szomorúsága, rejtsd arcod a füvekbe, gyomba, kapálj gödröt márványpatáiddal, s oda a földbe zokogd el fekete nótáidat. Majd megőrzi ezt az éneket az esetlen gödör, a rögök fénytelen emlékezete, s visszabeszélik tavaszi fák és eredő szálas esők, csurgó holdfény a békakacagás, benne leszel a szélben, a gyökerek között élsz mint az idő, hát így zokogj, szürkeszemű, homokba rejtve torkod felszakadó csatornáit, rázkódó vállal, egyedül, míg átszáguldanak fölötted a hangos hujrázók törtető seregei, véreddel vézna bokáikon. 11
