Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Gábor László: A Diárium 5. kötete
olyasféle eligazítást, mint éppen ebben: nem véletlenül mondták az ókori bölcsek, hogy az élet tanítómestere. Közös és egyéni sorsunk mélyen a múltban gyökeredzik, ha tisztában szeretnénk lenni, hogy miből is táplálkozik ez vagy az a hagyomány, miként nőtt ki az előzményekből ez vagy az a forma, arra választ a levéltárakban, a könyvtárakban, a tanulmánykötetekben kaphatunk. Felvérteznek bennünket az előzmények ismerete a jövő felé vezető úton is, tájékozottan, összetett látásmóddal egyszerűbben végezhetjük dolgunkat. Csak látszólag ellentmondás ez: szemléletünk bonyolultsága nem tételezi fel tetteink bizonytalanságát, sőt ellenkezőleg, a legrövidebb ösvényt mutatja meg a tudás. Az utóbbi időben mindjobban fölmérik a helytörténetírás jelentőségét is. Nem a "nagy történettudomány" kisegítője, kiszolgálója a honismeret, hanem azzal egyenértékű, hogyha nem alacsony igénnyel és tudománytalanul űzik. A "hely szellemének” megismerése olykor olyan összefüggésekhez juttathatja a szemlélőt, amelyek kiemelkedő értékeket hordoznak. Nem . is szólva arról, hogy a kötődés mindinkább nélkülözhetetlenné válik, a szülőhelyhez, a településhez való tartozás érzése egyre jelentősebb mind az egyén, mind pedig a közösség számára. Az egri Dobó István Vármúzeum közművelődési füzeteivel^ a Diárium köteteivel missziót teljesít. Érdekességek sorát adta közre a környezetük iránt fogékony egriek számára. Most is egy olyan kiadványt jelentetett meg az intézmény, amely ismét méltó a figyelemre. Lénárt Andor munkája, a "Szemelvények Eger történetéből" című gyűjtemény hasznos lehet az oktatás számára, de mindazok részére is, akik valamit meg akarnak érezni az elmúlt évszázadok hangulatából. Nem volna az helyes, ha csak magas szintű elméleti írások állnának rendelkezésre a história tanulmányozására. Akkor a "beléptidíj" túl magas volna, csupán nagy iskolázottsággal volnának hozzáférhetők az ismeretek. A levéltári kutatásokhoz sem mindenki ért, legtöbb ember számára megfejthetetlen rejtélyt jelentenek a régi dokumentumok. Mire eljutnának az izgalmasabb, számukra is valamit elmondó részletekig, "beletörne a bicskájuk" a keresésbe. Érdemes hát sokszínű lehetőséget adni a kiváncsiak kezébe, teljes arzenálját, fölvonultatni a kiadványoknak. Ebbe ugyanúgy belefér az idézetgyüj temény, mint a szaktudományi fejtegetés. Egyik kiegészíti a másikat, segít abban, hogy kevesebb legyen a fehér folt. Ezért aztán Lénárt Andor kötetét sikeresnek minősíthetjük: nagyjából és egészéből érzékelteti az elmúlt korok hangulatát. Ennél többre nem is igen vállalkozhat, mivel határt szab a "műfaj”. Bár hozzá kell tenni, hogy még ebben is lehet szakosodni, sajátos arculatát megszabni egy-egy gyűjteménynek. El lehet — s talán kell is — dönteni, hogy mire terjed ki a tallózás: azt vizsgáljuk-e, hogy a mindenkori egyszerű ember miként alakíthatja sorsát, esetleg a politika szférájára tekintünk, de az is előfordulhat, hogy csak a hatalmasok — királyok, püspökök stb. — életét írjuk le különböző dokumentumok segítségével. Mindegyikre van jó és kevésbé jó példa, de mindenesetre egységesebb benyomást kelt az olvasóban egy ilyesfajta megkötés, mintha csak átabotában szedünk ki idézeteket a történelem folyamatából. Fölhozhatjuk példának azt a gyöngyösi kiadványt, amely semmi mást nem fogott össze, mint a városi tanács határozatait, s ez nagyon is eldöntötte, milyen látóhatár tárul az érdeklődő elé. Lénárt Andor nem szűkítette így le a horizontot, ezért némileg elegyes könyve. Néhány helyen tudatosan törekszik arra, hogy valóban korfestö legyen, tehát például szemelvényeket vesz hirdetésekből, az éjszakai bakte- cok mondókáiból, a hétköznapi élet eseményeiből, máshol viszont olyan részleteket közöl, amelyek politikai eseményekre utalnak, vezető államférfiak Egert érintő cselekedeteiről szólnak. Ez nem mindig szerencsés megoldás, az egyszerű olvasó nem tájékozott mondjuk Pyrker János László egri érsek szerepéről, a nyúlfarknyi citátum pedig nem is igazítja el ebben a kérdésben. Aki viszont az átlagnál tájékozottabb, nem elégedhet meg ennyivel. Úgyhogy ha a szemlélő rá is jön arra, hogy milyen előszeretettel és kedvvel válogatta Lénárt Andor ezeket az idézeteket, a másik oldalról úgy találhatja, hogy nem döntötte el igazán, hogy kiknek készül ez a kötet. És itt már nem pusztán módszertani problémával állunk szemben, hanem számot kell vetnünk a hatással is: mennyiben segít ez a kiadvány belelátni a múltba, hozzá- járul-e a történelmi tudatunkban meglévő zűrzavar eloszlatásához? Úgy véljük, némileg ellentmondásosan tesz eleget a kívánalomnak. Ugyanis nem keresztmetszet ez, hanem inkább fejezetenként különböző szempontokat választó munka. Jellemző, hogy az utóbbi évekből a statisztikákat, a termelési eredményeket sorjázza. Az előzőekben kitűnő módon adja vissza mondjuk a XVIII. század hangulatát, még későbbre visszanyúlva a vezető történelmi személyiségek közé kalauzol el. Ez a bizonytalankodás nem segíti az értelmezést: kevés az alkalmunk összevetni egyes korok viselt dolgait. Valószínűleg túl sok dokumentum halmozódott föl a szerző kezében, s mindegyikből adni akart valamit, ezért keveredett ennyi különféle szöveg egymással. A korszakolás is eléggé önkényes, ez különösen a legújabb korban tűnik fel; egyik fejezet cím a következő: "A város felszabadulása és kísérlet az élet újjászervezésére, a 89
