Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Korompai János: Gárdonyi Géza szinonimaszótára
Az orvos éles, átható pillantással nézett az ismeretlenre, rosszindulatúan elmosolyodott, és hozzátette: — Kérem, fáradjon az ebédlőbe. Jöjjön utánam. Alighogy az ismeretlen leült, az orvos hirtelen megfordult, kiugrott a szobából, és becsapta maga mögött a nehéz, tömör ajtót. A lakat baljósán csikordult. Az ismeretlen halálosan elsápadt, és fürkésző szemmel nézett körül a helyiségben. A szoba csaknem üres volt. Egy teritővel lefedett asztalon és két széken kívül semmi nem volt bent. II. Az orvos fogadja az ismeretlent Húsz perc múlva a fogorvos, Jakuv Sisman fogadta az ismeretlent. — Ne haragudjon kérem, amiért bezártam önt az ebédlőbe — mondta az orvos. — Amint látja, nincsen cselédem. És tudja, milyen idők járnak manapság? Nemrég két kabátot vittek el a fogasról a betegeim. Azelőtt meg egy bundát . . . Ma egy ördögfajzat az utolsó réz köpőcsészét vitte el az előszobából. Akár fel is hagyhatnék a munkámmal. Tudja, amíg itt vesződöm a beteggel, a várakozók elhordanak mindent. Ilyen rendszert kellett bevezetnem . . . Nagyon kérem, ne haragudjon ... Nyissa ki a száját. — Hm — mondta bizonytalanul az ismeretlen és kinyitotta a száját. III. Tiszta munka Az ismeretlen kilépett az utcára, megállt a lámpánál és metsző gúnnyal elmosolyodott. — így ni — mondta az ismeretlen —, nézzük csak, mi ez a szemét. Kihúzta kabátja alól az asztalterítőt és széthajtotta. — Vacak egy kis teritő. Ócska rongy — sziszegte foga közül az ismeretlen, s dühösen kiköpött. Aztán toporgott még és így dörmögött: — No, ördög vigye, olyan, amilyen. Ezen kívül semmi sem volt. A székeket mégsem lehet kihozni, polgártársak. Az ismeretlen legyintett, aztán tovább baktatott. (1920-as évek) (Fordította: Dobó Katalin) Lapok egy különleges kéziratból Gárdonyi Géza szinonimaszótára , VII. rész Bevezetésül most is annak érdekében vetünk fel néhány gondolatot, hogy minél jobban megértsük miért tartotta Gárdonyi olyan jelentősnek a rokonértelmű szavak felkutatását, ezek segítségével a magyar szókincs minél teljesebb birtokbavételét és legokosabb használatát. Felmerül a kérdés, hogy írónk esetében különösen kifejlődött egyéni érdeklődésről van-e szó, voltak-e elődei, kortársai vagy éppen a mai írók között pályatársai, akik hasonló kíváncsisággal és megbecsüléssel 37
