Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - TUDOMÁNY - Havas András: Beszélgetés Palcsóné dr. Zám Évával, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola marxizmus-leninizmus tanszékének vezetőjével
kéül —, azonos problémák is felszínre kerülnek. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola marxizmus—leninizmus tanszékének vezetőjével Palcsóné dr. Zám Évával, a tudományos és a pedagógiai munkával kapcsolatos feladatokról beszélgetünk. — Először is arra kérem, mutassa be néhány szóval a tanszéket! — összesen húszán dolgozunk, a marxizmus három alkotórészének megfelelően három szakcsoport szerveződött,' így: a filozófiai (ide tartozik az etika, a politikai gazdaságtan, és a tudományos szocializmus. Jövőre tervezzük egyébként a szociológia bevezetését, erre már két emberünk fel is készült, tehát az átállással nem lesz különösebb baj. Foglalkoztatunk egy félállásos óraadót, az oktatási igazgatóságról. Mindennek több más szempont mellett az is előnye, hogy erősítjük a kapcsolatot az oktatási igazgatósággal; a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a két intézmény közös elméleti vitákat is rendez. — Miiként értékeli a tanszék tudományos tevékenységét? Milyen sajátosságokkal bír ez a munka egy vidéki főiskola esetében? — Sajátos helyzetben vagyunk azért, mert a városban mi vagyunk az egyetlen ilyen jellegű, intézmény. Ha lenne mondjuk három főiskola vagy egyetem, könnyebb volna, így azonban oktatóink nagyon leterheltek. Ezentúl rengeteg társadalmi munkát iß végeznek. Ezt azonban elfogadják, igyekeznek eleget tenni a követelményeknek. Meg kell jegyezni azt is, hogy a tanárok átlagéletkora harmincnyolc év között mozog, tehát fiatalnak mondható. Ebből következik, hogy a tudományos kutatás terén is csak a kezdeti lépéseknél tartanak, legalább is a többségük. Sokan az egyetemen más szakon végeztek, mint a mostani szakjuk, ezért kiegészítőre járnak. Mindennek persze, előnye is van: például a magyarosokat az ilyen párosítási csoportokat tanítják, ami sajátos szemléletet jelent, s ez kedvező hatású. Áltálában a kiegészítő tanulmányok köziben választanak témát, ám ezt gyakran megváltoztatják és később derül ki, hogy hová, milyen nagyobb kutatási irányhoz tudnak kapcsolódni területükkel. Nehézség az is, hogy a szakcsoportokban mindössze négy-öt fő dolgozik, ez a létszám nem igazán alkalmas tudományos műhely létrehozására. Kívánatos lenne, ha az eddiginél szorosabban kapcsolódnánk az országos kutató központokhoz. Segítséget jelént viszont az, hogy a Művelődési Minisztérium Továbbképző Központja az intézmények közötti kutatócsoportokat hoz létre. Egy-egy téma kiemelésével tervek alapján folyik a munka, elismert szaktekintélyek vezetésével. A vidéki intézmények azonban itt is hátrányos helyzetben vannak. Az utazás sok időt vesz el, arról nem is beszélve, hogy a főiskolán jóval több órájuk van az oktatóknak, mint az egyetemem. Ennek ellenére szerintem ez az egyetlen járható út, tehát az, hogy nagyobb kutatóintézetekkel együtt tevékenykedjünk. A jó példák között említhetem a Közgazdaságtudományi Kutató Intézetet vagy az Agrárgazdasági Kutató Intézetet is. A többség természetesen egyéni úton, saját maga kutat, A különböző — így az akadémiai — pályázatok segítenek a tájékozódásban. Az utóbbi időben a Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) is pályázatok meghirdetésével járul hozzá a jobb eredményekhez. Jelenleg is folynak ilyen tanulmányok, ám a MAB-bal történő együttműködést — legalábbis a mi területünkön — egyelőre nem tartjuk megoldottnak. — iKötelező az oktatóknak valamilyen tudományos fokozat megszerzése? — Nem kötelező, tehát ezért senkit sem bocsátanak el. Természetesen az előrelépés érdekében fontos a tudományos tevékenység is. A tanársegédeket, az adjunktusokat a főiskola nevezi ki, itt is szempont, hogy az illető lehetőleg rendelkezzen doktori fokozattal vagy ennek megfelelő publikációval. A docens és tanári kinevezések a Művelődési Minisztériumhoz tartoznak, az ő előrelépésük már doktori nélkül nem történhet meg. Sőt, egyre inkább a kandidátusi fokozat fogalmazódik meg igényként. Itt említem meg, hogy nálunk két kandidátus, nyolc egyetemi doktor van, de sokan most írják disszertációjukat. — Az utób|bi években egyre erőteljesebben fogalmazódik meg a tudománnyal szemben az az igény, hogy az közvetlenebbül kapcsolódjon a mindennapi élethez. A politika, a különböző intézmények és vállalatok mennyire támaszkodnak az önök kutatásaira? — Egyre inkább kikérik véleményünket, bér, jó lenne, ha ez a kontaktus a továbbiakban erősödne. Az együttműködés formái között kell megemlíteni a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai vagy ideológiai bizottságával meglevő kapcsolatunkat. 61
