Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 2. szám - VERS - PRÓZA - T. Ágoston László: A suszterinas (egyfelvonásos)
MEIXNER (ingerülten feláll, földhöz csapja a bakancsot): Vegye tudomásul, hogy tudom, Herr Lenkey! (a sánta lábára csap) Ha nem tudnám, most nem kellene bicegnem. Igaz, hogy én nem vagyok magyar nemes, tőlem nem kobozhatták el a birtokaimat.. . Semmit nem vehettek el tőlem a császári hadbírók, csak a kaptafámat, meg a hetyke járásomat, de azt elvették, és én nem várhatom az amnesztiát, mint önök, ezredes úr! (dühösen elfordul) LENKEY (megáll, zavartan néz Meixnerre): Amnesztiát? MEIXNER: Igen, az amnesztiát. Valamennyien arra várnak a tiszt urak. Kérvényeket küldözgetnek a császárhoz, akit állítólag szívből gyűlölnek. Dabulovszky őrségi hadbíró lábához borulnak, akit maguk között paprikajancsinak becéznek. Hát ez az a híres magyar gerincesség? Erre olyan büszkék az urak? Ennyi maradt a nagy rebellisségükből? LENKEY (közelebb lép Meixnerhez): De.. . MEIXNER (gunyoros hangon): Tudom, ön is megírta a levelecskéjét Sándor würtembergi hercegnek, hogy eszközölje ki a kegyelmet őfelségénél, amikor elterjedt a híre, hogy Aradra látogat a gyermek király. LENKEY (elképedve): Miket beszél ön? Honnét tudja mindezt? MEIXNER: Tudom. A suszter, meg a borbély mindent tud. Igen, önök nevezték el Ferenc Józsefet gyerekkirálynak, és ön volt a legboldogabb, amikor mégtudta, hogy feljegyezték a nevét arra a bizonyos listára. Még tán imába is foglalta a császár nevét, meg Kastelicz várparancsnokét, mert ő is közbenjárt a három lázadó ezredes ügyében. Ön, Majthényi és Martinyi ezredes hamarosan szabadok lesznek. Már nem éveket, csak hónapokat, napokat kell számolgatniuk. LENKEY (megszeppenten): Ez valóban így igaz. Csakhogy ezek a napok, hónapok hosszabbak az éveknél... Tudja, Herr Meixner, milyen égetően tud fájni a bizonytalanság? MEIXNER (megenyhülten): Tudom. Magam is jócskán részesültem belőle, mégsem adtam föl az elveimet. LENKEY (elé áll, széles gesztusokkal magyaráz): Én sem az elveimet adtam föl, hiszen ha Kossuth visszajönne és újra kibontaná a zászlót, elsőként állnék alá újra. Most is szentül hiszek a magyar nép erejében, jogában a szabadsághoz ... De nemcsak a jogban, hanem abban is, hogy az idő meg is hozza majd ezt a szabadságot. Csak ... tudja, Herr Meixner, halott hősök mit sem érnek a csatatéren. Élő katonák kellenek, akiknek puskát lehet adni a kezükbe! (elgondolkodik) Ezt akkor is el kellett mondanom, ha soha többé nem látom meg a családomat... MEIXNER (visszaül a suszterszékre és ölébe veszi a bakancsot): Hmm... Mi suszterok, bakák, parasztok föláldozzuk magunkat az elveinkért. Még akkor is hajlandók vagyunk megdögleni, ha tudván tudjuk, hogy elveszítjük a csatát. Abban bízunk, hogy az életben maradók megnyerik helyettünk a háborút. A pómép csak szeretni és gyűlölni tud, ezredes úr, de ezt életre, halálra. Maguk úriemberek föláldoznak bennünket és hajlandók megalkudni az ellenségeikkel. Azt mondják erre: politika ... LENKEY (ő is leül a másik suszterszékre): Politika. No igen... Ha a mi szabadságharcunkban is nem lett volna több a politikus katona, mint a fegyverforgató politikus, most nem kellene a császár kegyelmét várnunk. Ha negyvennyolc októberében nem állítja meg Móga az országhatárnál a Jellacic-ot üldöző honvédsereget, ha Görgey nem vágyik politikusi babérokra, ha Kossuth nem ad ki hadparancsokat... 7
