Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Koppány Zsolt versei
EGYIK (odaérve Ábrishoz): Mi történt itt? ÁBRIS (még mindig a labdát fogva): Kapitány úrnak tisztelettel jelentem, egy darab hímnemű határsértőt lelőttem, de ez a két fehészemély a határvonalon engedély nélkül átjött, s a halottat ebbe a sírba eltemetni merészkedett. A két Mundéros megáll kétfelöl a két lány mellett. EGYIK: Ezennel letartóztatjuk önöket és bekísérjük az őrszobára. Ha ellenkeznek, erőszakot és testi motozást alkalmazunk. SZŐKE LÁNY és BARNA LÁNY (egyszerre): Ne öljetek többé! Szeressetek! (Néhány lépést tesznek jobbfelé, a Mundérosoktól közrefogva; egy pillanatra még megállnak, arccal a sír felé) Kedves halottak, Isten veletek! A lányok lassan továbbmennének, de Péter, szinte szaladva, megállítja őket. PÉTER: Mondjátok meg végre, mi a nevetek! SZŐKE LÁNY: Én Antigoné vagyok. BARNA LÁNY: Én Izméné. A lányok elmennek a Mundárosok fedezetével; az öregasszony még mindig a fejfánál térdel, most fejezi be az imádságot. ÖREGASSZONY: Adj, Uram, örök nyugalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki. Ámen. Az öregasszony fölvesz egy göröngyöt és bedobja a sírba. Utána Péter is, János is bedob egy-egy göröngyöt, majd szórni kezdik a halottra az ásóval a földet. Ábris megmozdul, s bedobja a sírba a labdát. Utána keze dobáshelyzetben, megáll a levegőben. Míg Ábris áll, Péter és János dolgozik: fölhantolják a sírt. Távolból katonazene hallik: „Sárgarépa, paszternák ...” Az öregasszony szatyrából virágot vesz elő, fehér és sárga krizantémokat; a befőttes üvegbe állítja, a fejfa alá. Közben Péter és János ásóval-kapával lapogatja-simítgatja a sírdomb négy oldalát. A végén Ábris megmozgdul — ekkor Péter és János, szerszámára támaszkodva, megáll kétfelől —, a fa mögé megy, előhoz onnan egy harangot; nyilván papírmaséból van, de tegyen úgy, mintha nehéz volna. Lerakja a sírdomb közepére, majd elégedetten néz körül. ÁBRIS (kinyilatkoztató hangnemben): Ásó, kapa, nagyharang. (VEGE) KOPPÁNY ZSOLT Színésznő Töröcsik Marinak Hol korbácsütéseket visel, hol nyakéket. Vállán nehéz gerenda a pillantások súlya. A kellékek naftalinszaga. Forog a ringlispil, forog a tarka vásár; a körhintányira szűkülő világ. Csonka szonett Vegyétek, íme, itt a vézna testem, ha nem adnám, ti úgyis elvennétek, ti mindenesei a Mindenségnek! A testemet adómentesen szereztem! Igyátok, rajta, íme itt a vérem, palackozva már rég nem kapható, így csak átvágott torkom lesz a jó, hogy jóllakjatok véren és kenyéren. A Mester kést vesz, testét megszegi, ad mindenkinek, jussokat se nézve, a vérét is fölosztja — vért a vérre. 9
