Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 3. szám - TÁJOLÓ

NYÁRI EGYETEM Gyüreí Vera—Honnfy Pál: Mozgófénykép (Budapest, Tankönyvkiadó 1984. — 335. p.) A két szerző klasszikusnak számító filmeket értelmez könyvében. Hiány­pótló ez a mű, hiszen a filmelemzés ma még fiatal, fogalmilag sem teljesen tisz­tázott tudományos műfaj. A közérthető nyelvezetű, módszeres tanulmányok azért is segíthetnek a filmművészet sa­játos világának felfedezésében, mert magyarul eleddig igen kevés hasonló munka jelent meg. SZÍNHÁZ Az Agria Játékok rendezvényei az idén is kellemes nyári programokat ígérnek a színházbarátoknak. A Líce­um udvarán Shakespeare: Szentivánéji álom című művét állítja színre Csizma­dia Tibor: a premier július 12-én lesz. A népkerti tónál Jeney István rendezé­sében Tankred Dorst: Amálka című da­rabját adják elő a művészek. Bemutató: július 14. Hatvanban immáron a III. Zenés szín­házi nyár programjait készítik elő a szervezők. Az esemény augusztus 27-én kezdődik a népkerti szabadtéri színpa­don. Ekkor a Hasek—Burián szerzőpá­ros kétrészes zenés komédiáját, a Svejk, a derék katonát játssza Harsányt Gábor, Agárdi Gábor. Fülöp Zsigmond és Ve- lenczey István. A debreceni Csokonai Színház opera társulata Puccini: Tos­canával lép színre 29-én. Közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szege­di Nemzeti Színház — szimfonikus ze­nekarával — 31-én adja elő Bizet Car­menját. Szeptember 3-án Szilágyi—Eise- mann: Egy csók és más semmi című zenés produkciója látható, melyet a bé­késcsabai Jókai Színház tagjai elevení­tenek meg, míg 5-én a Hököm Színpad vendégjátéka keretében Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója szórakoztatja a közönséget. A gyöngyösi szabadtéri színpadon augusztus 28-án a szolnoki Szigligeti Színház mutatja be a Szidike kisasszony című zenés produkciót. Két nappal ké­sőbb a debreceni Csokonai Színház tár­sulata a Toscával, szeptember 2-án ugyancsak ők a Mária főhadnaggyal lepnek pódiumra. A hevesi Móricz Zsigmond Művelődé­si Központban július 5-én — a Radnó­ti Színpad vendégjátékában — az Egyen­jogúságot a férfiaknak című összeállítást tűzik műsorra. Évről évre érdekes témákat kínál a hazai és külföldi résztvevőknek az Egri Nyári Egyetem. A július 28. és augusz­tus 6. közötti műemlékvédelmi tagozat központi fonala a régészeti feltárás. A hallgatóság Heves mellett a környező megyékben is megfordul, hogy a gya­korlatban is megtekintse ezt a munkát. A filmművészeti tagozatra érkezők Mészáros Márta alkotói útjával ismer­kedhetnek meg augusztus 9-től 18-ig. Természetesen levetítik a legújabb ma­gyar produkciókat, valamint Fehéri Ta­más rövidfilmjeit. TÁRLATOK j\ Hevesi Szemle Galéria négy alkotó munkáiból rendez tárlatot július 7-től. Nagy Ernő tájképeivel, Herczeg István grafikáival, Szabó Sándor portréfotóival míg Nagy László fafaragásaival lép a nyilvánosság elé. Július 21-én az Egri Nyári Egyetem műemlékvédelmi tagoza­tának munkájához kapcsolódva nyitnak tárlatot. E fotók a magyar, hangsúlyo­zottan az egri műemlékvédelmet mutat­ják be. A Gyöngyösi Galériában a budapesti Zichy Mihály alkotóközösség 35 tagjának festményei, grafikái, kisplasztikái látha­tók július közepétől. Majd a hónap vé­gén Dohnál Tibor egri képzőművész munkái tekinthetők meg ugyanitt. A Hatvani Galéria és Játékszín júli­usban és augusztusban Rátonyi József szobrainak és Glatz Oszkár emlékkiállí­tásának ad otthont. Egerben, a Dobó téren szabadtéri fotó- kiállítás lesz augusztus 15. és 25. között a Megyei Művelődési Központ szervezé­sében. ZENE Lehotka Gábor orgonakoncertjét júli­us 13-án rendezik meg a gyöngyösi nagytemplomban. A város szabadtéri színpadán 17-én magyarnóta-est, 19-én a Benkó-dixieland Band hangversenye, 27-én pedig R-GO-koncert lesz. Augusz­tus 19-én egy koreai népi együttes ad folklór-műsort, 31-re pedig az Omega zenekart várják. Egerben, a Szépasszony-völgyben augusztus 20-án rendeznek folklór-mű­sort a megye jónéhány népi együttesé­nek részvételével. 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom