Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Bőgel József: Körkép a magyar színházi életről

tében a közeljövőben mindenütt szükség lesz egy-egy zenésszí nházi-tánc- színházi épületre is.

A főváros egyrészt kamaraszínházakkal is rendelkező nagyszínházakkal van ellátva (Nemzeti Színház—Várszínház, Madách Színház—Madách Kamara, Vígszínház—Pesti Színház). Ezek a mamutszínházak egységes irányításúak, nagy színészapparátussal rendelkeznek, s ez módot ad az utóbbi arányos foglalkoztatására, sokoldalúbb művészi fejlődésére, de egyúttal a struktúra megkötöttségeit is növeli. Meggondolandó, hogy nem kellene-e ezeken oldani, egyik-másik szétválasztásával. Az is igaz persze, hogy az ilyesfajta megbontás további (kiszolgáló) helyiségigény és egyéb igények növekedésével jár, ezért inkább a művészeti szétválasztás a járhatóbb út. (Teljes művészeti és művészeti apparátusbeli önállóság, egy gazdasági-menedzseri és műszaki vezetés és apparátus.)

Az eddig felsoroltak egyúttal a jelentősebb prózai együttesek is, közöttük a Nemzeti Színház műsorpolitikában, az együttes összetételében, az egész tevékenység színvonalában az élszínház szerepét kell, hogy betöltse, bárhol is működik most vagy a jövőben. Ebben a színházban kell a népnek, a nemzetnek és színházművészetének identitását a legjobban megtalálnia, ez legyen mindig a rendszer(ünk) presztízsszínháza, amelyben a magyar és világirodalmi klasszikusokat, a kortárs hazai és világirodalmi értékeket bizonyos rendszerességgel játsszák, és egyáltalában viszik a színpadra, s amely mindig szintetikus színház, sohasem analitikus vagy éppen kísérleti-avantgarde, keveredve kontesztáló elemekkel. A többieknek vagy meg kell találnia a még korszerűbb profilt, pontosabban a még markánsabbat a jelenleginél, nem is szólva bizonyos korrekciókról, annak megjegyzésével, hogy természetesen sok olyasmit játszhatnak bármikor, minden korlátozás és egyeztetési kényszer nélkül, ami a Nemzeti Színház feladata elsősorban.

A nagyságrendet tekintve középszínháznak mondható a Thalia Színház, a korábban előszeretettel szocialista avantgarde színháznak nevezett együttes, s ezt a fajta profilt (?) a továbbiak során is tartania kell, a vezetés vagy a társulat pillanatnyi diszponáltságától vagy indiszponáltságától függetlenül. A József Attila Színház legyen mindenképpen a populáris színház, a külterületi népszínházi együttes otthona, sajátos elhelyezkedésénél fogva, de nem lehet avantgarde színház, nem bocsátkozhat experimentális kalandokba. Mindkét színház rendelkezett és rendelkezik valamiféle stúdió- (álcázott kamra?) helyiséggel és tevékenységgel, s ez helyes is, többek között a kapacitások kihasználása érdekében is. Szükséges viszont, hogy ezek tartalma, funkciója tisztázódjék (kommersz ügyek, szórakoztató produkciók, lektűr-művek vagy súlyosabb fajsúlyú, mondanivaló-darabok, előadások otthonai?).

Budapesten másrészt vannak speciális, műfajilag meghatározható, egy műfajra kötelezett színházak. A Fővárosi Operettszínház operett és musical játszására kötelezett, most már vaudeville-t is játszik, stúdiószínházzal is rendelkezik. Erősíteni kell zenésszínházi feltételrendszerét, s erőteljesebben kell építeni operett-, vígopera-, daljáték-apparátusát, de nem kifogásolható a zenésvígjátéki játszás és apparátus erősítése sem.

Az egy műfajra kötelezettek között a Vidám Színpad a kabaré mellett játszik zenés vígjátékokat, vaudeville-eket is, krimiket, irodalmi-zenés műsorokat, otthont ad a televíziós kabarénak, zenésszínházi produkcióknak, s még irodalmi csemegék bemutatására is vállalkozik, továbbá produkál gyermekszínházi előadásokat. Mindez nagyjából belefér a szórakoztató-vígjátéki kis64