Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - TÁJOLÓ
lanatnyilag nehezen viselhető el. Hosz- szú távon azonban mindenkinek használ, hiszen megkönnyíti a helyes önértékeléssel társult tisztánlátást. írásának már a címe szürke és semmitmondó. Vitatkoznánk a próbálkozás — más műfaji minősítés aligha illene ró — mondandójával is. ön azt hangsúlyozza, hogy nem érdemes becsületesnek, tisztességesnek lenni, mert az effajta alapállás meglehetősen keveset hoz a konyhára. Érvelésével nem érthetünk egyet. Akkor sem, ha az ügyeskedők pillanatnyilag sokkal könnyebben boldogulnak, mint a hivatásuknak élő, korrekt emberek. Tündöklésük azonban pünkösdi királyság. Erről könnyen meggyőződhet, ha figyelmesen tanulmányozza az újságok bűnügyi, bírósági tudósítását. Téved, amikor azt vallja, hogy a jó úton járók egyértelmű osztályrésze a nyomor, hiszen lelkiismeretes munkával is megteremthetők azok a javak, amelyekre kiegyensúlyozott közérzetünk érdekében szükségünk van. A hibás vezérelv általában satnya formai köntöst szül. Esete kitűnő példa ennek szemléltetésére. Nemcsak a magyar helyesírás szabályaival nincs tisztában, hanem a világos, a szabatos kifejezésmód alapvető kitételeit sem ismeri. „Zsengéjében hemzsegnek az általános iskolai szinten is elégtelennel értékelhető szóismétlések, a körülményes, a nyakatekert mondatok. Figyelje csak az alábbi kiemeléseket, amelyek nemcsak így, hanem a szöveg- összefüggésben is bántóak. „... a példaképe nagy befolyással volt rá ... persze ezt titokként kezelte , Többször hallott osztálytársaitól vagy véletlenül kihallgatott felnőttektől olyan dolgokat, amik ugyan szabálytalanok vagy tiltottak voltak, de mégis mint szükségszerű és mindennapos dologként kezelték... Most már viszont kezdett kevés lenni a fizetése .. Ugye nem érdemes folytatnom. Ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy irodalmi babérokra aligha pályázhat. Időt és energiát pazarol, ha efféle ábrándokat kerget. Nem ártana viszont tanulni, olvasni, mert ha ezt teszi, akkor — igaz hosszú évek múltán — de csak csiszolódik megnyilatkozásmódja, s arra is rájön, hogy egy vakondtúrás nem a Himalája valamelyik hófödte csúcsa. / Olvasásra ajánljuk Szabadfalvi József: A magyar feketekerámia (Corvina Kiadó 1986 — 136 p.) A magyar népművészettel foglalkozó kiadványok sorát gazdagító tanulmány egy régi edénykészítői eljárás, a fekete- kerámiázás nyomába ered, amely kultúránknak egyik igen nagymúltú eleme. Betekintést nyújt a feketeedények előállításába, nyomon követi az ősi foglalkozás múltját, és mintegy hetvenöt fényképpel, s az igen gazdag díszítésmódot tükröző rajzos másolatokkal, a máig használatos kreáció mellett a rég feledésbe merült gyertyamártó, dohánytartó edények, zsendicés tálak és lisztes- bodonok formáit is felidézi. Tahin Gyula—Vujicsics Sztoján: Szentendre (Corvina Kiadó, 1986 — 99 p.) „Tudjátok-e, merre van Szentendre?” — ezzel a Jakov Ignyatovicstól, a város XIX. században élt író-szülöttjétől származó szónokias mondattal indul a Tahin Gyula 101 színes felvételét tartalmazó album, amely kétségtelenül nemcsak a szóban forgó kérdésre adja meg a választ. Egy változó arculatú, de mindvégig központi jelentőségű települést ismerhetünk meg általa. Ulcisia Castra, a római kori Pannónia Inferior egyik fontos stratégiai pontja napjainkra sem vesztett vonzerejéből. 17 ezer lelket számláló helységgé nőtte ki magát, amely 92
