Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 6. szám - HAGYATÉK - Szecskó Károly: Az első hazai munkásszaklap volt

Hallottam, ahhoz, hogy a lapot meg­vegyék, kellenek a blikkfangos címek. Csúnya szó, de hirtelen magam sem tudnék jobb kifejezést helyette. Ha akad e világban olyan szakmabeli, aki képes még valami egészen eredetit kiagyalni, nos, annak leleményét biztos, hogy azon­mód „meglovasítják” társai. Lássuk csak! Ha kedd van, akkor ez Belgium — mondja a filmcím. Ha alkatrészhiány van, akkor ez Geika — harsogja a „szel­lemes” cikkíró. Kedvelik persze az al- literációkat is: Rendőrkézen a rakamazi rém... ! S nem riadnak vissza a szó­viccektől sem: Korkép vagy kórkép? Nem esett fejre a talpraesett téeszelnök. Nem akadékoskodom tovább, mert in­kább ilyenek legyenek, mint effélék: mérlegen a ,.., napirenden a ..., mi újság a ... Egyesek szerint vannak lapok, ahol külön csak azért tartanak valakit, hogy tetszetős címeket eszeljen ki. Olyano­kat, amilyeneket a rikkancsok is szer­fölött kedvelnek. Akár a vérbeli redaktor epigrammája is lehetne: Gyakran egy jó cím többet ér, mint az az alatt lévő írás. Fura mesterség ez! Ha a címerét kel­lene megterveznem, egy kihegyezett plajbász mellé a mitológiai Phoneix madarat tenném. Igen azt, amelyik ön­magát elégíti, hogy aztán a hamvaiból nap mint nap újjáéledjen. Milyenek hát az újságírók? Írásom végére értem, s belátom, a válasszal adós maradtam. Pedig itt élek a köze­lükben. Egynémelyiküket még barátom­nak is vallhatom. Magyar Elemér ♦ Hagyaték Az első hazai munkásszaklap volt A Gutenberg 1865—18Ó7 Az Eger című újság 1865. október 26-i számában arról adott hírt, hogy a kö­vetkező év január elsejétől a megye- székhelyen Gutenberg néven fog meg­felenni: „A nyomdászok, s a vele ro­kon szakmák közlönye.” A lapban ar­ról is olvashatunk, hogy új folyóirat „Mutatvány száma” már 1865. augusztus 15-én megjelent. A Gutenberg volt az első hazai mun­kásszaklap, amelynek keletkezése, törté­nete eddig elkerülte helytörténészeink figyelmét. Ezért a Hevesi Szemlének, az újságírói mesterség műhelytitkait be­mutató számában illő megemlékezni róla. Az első száma, ahogy azt beharan­gozták, 1866. január elsején meg is je­lent, az utolsó pedig 1867. december 15-i keltezésű. Két év alatt negyvennyolc száma látott napvilágot. Az egyes pél­dányok kéthetenként kerültek ki a saj­tó alól. A nyomtatást mindvégig a lí­ceumi nyomdában végezték. Az orgá­num A 4-es méretben jelent meg, né­hány száma kivételével négy oldalas terjedelemben. Példányszáma jelenleg ismeretlen előttünk. Szerkesztője Tóth István, a líceumi nyomda műszaki vezetője volt, akinek munkáját az ország nagyobb városaiban és Bécsben megbízott személyek támo­gatták. A terjesztés előfizetés útján, pos­tán történt. Az olvasók számának növe­lése érdekében évenként előfizetési fel­hívásokat tettek közzé. A folyóiratban hatvanöt szerző írása olvasható. Ezek közül néhány álnéven jelent meg. A valódi nevükön író mun­katársak közül a szerkesztőn kívül nyom­dász volt Barázda Alajos, Brentner Jó­zsef, Fries József, lmreh Sándor, Pro- hászka Ferenc és Szabó Elek. A szer­kesztő a kiadvány külső munkatársai­val való kapcsolat erősítése érdekében rendszeresítette a „Szerkesztői üzene­tek” című rovatot. A sajtóorgánum igen gazdag tarta­lommal jelent meg. A közölt írások te­matikailag a következő csoportokra bont­hatók: a nyomdászat szakmai és törté­neti kérdései, a nyomdászok mozgalmi 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom