Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 5. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Hatvani Zenés Színházi Nyár

A díjátadás

ri színpadon végigénekelni, mert a szeszélyesre váltott időjárástól féltették a társulatot és a közönséget. Holott az aggodalmat semmi más nem támasztotta alá, ha csak az nem, hogy a két nap előtti sokk elrabolta a döntésre jogosultak önbizalmát. így kerekedett egy olyan operaelőadás a Carmenból, amely ugyan az énekesek és a zenészek önfeláldozó vállalása folytán mégis csak meghozta a romantikus opera hangulatát és sikerét, de a közönségnek igencsak meg kellett erőltetnie a fantáziáját ahhoz, hogy Carmen és Don Jósé tragédiáját élő eseményként átélje.

Az Eisemann-operett, az Egy csók és más semmi zöld utat kapott a szabadtéri színpadon, a környezet és a békéscsabai társulat jó csapatmunkája felüdítette a közönséget. Annak ellenére, hogy a háború előtti darab azokat az időket juttatta eszünkbe, amikor még a pesti verebek minden évadra összefütyültek a zeneszerzők ablakai alatt néhány melódiát, sok-sok slágerre valót.

Ráadásul, s talán egy kicsit a továbblépés szándékával iktatták be Beecher— Stowe Tamás bátya kunyhóját, „minden gyermek nagy olvasmányélményéből” készült zenés színpadi adaptációt az annyit emlegetett ötvenes évekből. Ezt a produkciót is a sportcsarnokban rendezték meg, noha az időjárás és minden más tényező azt parancsolta volna, hogy a gyerekek, több mint ezren, látványt és zenés színházat kapjanak. A tornaterem adottságai miatt már az ötödik sorban ágaskodtak a gyerekek, hogy valamit is lássanak, a hátsó alakzatok, vagy háromszáz tizenéves, vagy még tízen aluli, hang és látvány híján egymást szórakoztatta. S ha a két rész közötti szünetben a pedagógusnak is kiváló Császár Angéla nem intéz szívhez szóló „üzenetet” a közönséghez, bizony kisebb fajta botrány is kerekedhetett volna.

A mi végső summázatunk az idei zenés hatvani nyárról: minden művészeti ágban a legnagyobb figyelemmel, a legteljesebb odaadással veszünk részt, akár csak egy rövid kritika erejéig is. Érezzük, tudjuk, hogy csaknem érintetlen rétegeket megnyerni a színház ügyének, komoly vállalkozás. Meg kell találni a módját annak, hogy a nyár végére tervezett, a két éven át kitűnően sikerült sorozatot, operákat és operetteket, egyáltalán a zenés játékokat Hatvanban ne érhesse ilyen meglepetés. Valamit tenni kellene, hogy a színpadi rész körül ne látszódjanak azok a fránya „tornatermi adottságok”, fedjék le, közömbösítsék azokat bármivel, hogy a nézőnek illúziója támadhasson, azaz, ne zavarják igencsak szembeszökően a színpadi játék vendégeit a prózai adottságok a műélvezetben. Több határozottság és elgondolás szükségeltetik.

Színházművészetünk jelenlegi állapotával függ össze, hogy itt is kevés kiemelkedően jó színészi teljesítményt kaptunk. Még Harsányi Gábor sem élt lehetőségeivel, figyelt a csapatmunkára.

73