Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - HAGYATÉK - Pécsi István: A Fazola fiú sikkasztott
PÉCSI ISTVÁN A Fazola fiú sikkasztott A tehetségekben egyáltalán nem szűkölködő Fazola család tagjait könyvünk korábbi részében már bemutattuk, értékelve Henrik zsenialitását, Lénárd átlagon felüli szorgalmát, becsülendő igényességét. Jeleztük, hogy az utóbbi fia elsajítot- ta az apa mesterségét, megtanulva annak valamennyi fortélyát. Akkoriban sokan vélekedtek úgy, hogy az ifjúban tovább örökítődnek a família adottságai, hiszen ügyesen boldogult a vassal, remekül mintázott, s ígéretes leleményekkel is kirukkolt. Egyenes ívelésű karrierjének tulajdonképpen nem volt semmi akadálya, legfeljebb a tévesen értelmezett polgári önérzet, a felemelkedést rosszul értelmező óhaja. Sorsának alakulása bizonyítja, hogy ez a ma is meglévő társadalmi kór menynyire elsorvasztja a valódi képességeket, s milyen gyakran torkollik személyi tragédiába, esetleg bűnténybe. Művészek leszármazottja volt, s ilyen hangolású környezetben nőtt fel. Feleségül is az ügyes kezű Wittmann Antal festő lányát, Erzsébetet vette. Ez a piktor nemcsak bohém volt, nemcsak szabadelvűbben értékelte az élet dolgait, mint mások, hanem anyagi biztonságra is törekedett. Méghozzá eredményesen! Erre utal az, hogy nem elégszik meg a Harangöntő út 1. szám alatti házával, hanem — 1770-ben — Cseh Józseftől megveszi a szomszédos épületet is. Halála után özvegye, Hering Erzsébet ismét párt választ, újra egy festőnek, Huszár Ferencnek mond igent. Ez a bizonyára nem vaskalapos egyéniség talán több sikert érdemelt volna az élettől, hiszen a jószemű Esterházy Károly rögvest felfigyelt ritka erényeire. Egy ízben magával a híres Maulbertsch-csel versengette, s megítélése alapján a küzdelemben a honi táj szülötte vitte el a pálmát. Harangöntő utca 1. Elhunytával asszonya ismét magára maradt. Talán ő is arra ösztönözte ve- jét, hogy ne kötődjön a sokak által csak mesterségnek minősített vasformáláshoz, hanem próbálkozzék meg feljebb jutni, bekerülni a közéletbe, a vezető városi hivatalnokok táborába. Ez volt a végzetes forduló. Az első nekifutás meghozta a várt gyümölcsöt. A nagyratörő fiú megkapta a pénztárosi állást, méghozzá 1809- ben. A magisztrátus — s ez érthető — persze biztosítékot követelt, s akként ajánlotta fel e házat. Kezdetben minden rendjén ment, később aztán minden megváltozott. Miért? Csak következtethetünk arra, hogy túlzottan költekezett, mértéktelenül szórta a pénzt, vészesen gyarapítva adósságait. Amikor már összecsaptak volna feje felett a hullámok, akkor újabb baklövést követett el. Nem rokonaihoz, ismerőseihez, barátaihoz fordult segítségért, hanem a régi, de majd mindig végzetes következményekkel járó lépést tette meg. Sikkasztott, méghozzá igen tetemes summát, 16 ezer forintot. Hát az igaz, hogy nem lehetett valami előrelátó ember, okosságában sem vetekedhetett a legjobbakkal, hiszen ha csak egy csepp sütnivalója is van, akkor nem cselekszik így. mert tudja, hogy az effajta hamisságra gyorsan fény derül. Pontosabban előbb vagy utóbb. Ö azonban nem mérlegelt, ezért aztán derült égből csapott le a villám. A csalást felfedezték. A tervezett karrier fuccsba ment, városszerte csak róla beszélgettek, szörnyülködve azon, hogy a nagy mesterek rokona, származéka eny- nyire lejutott. A nehezebbje ezután jött. A szóbeszéd hullámai ugyanis elcsitulhattak, hiszen minden csoda három napig tart, de a felelősségre vonás nem maradt el. 70
