Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Szalay István: Öt kérdésre válaszol dr. Czenkár Béla megyei sebészfőorvos
is érgörcsöt, az alkohol pedig érelmeszesedést okoz. Ha a fenti módszerek és rendszabályok nem vezetnek eredményre, a betegség súlyosbodik, vagy a beteg már előrehaladott stádiumban jelentkezett, úgy műtéti kezelés jön szóba, amelynek elvégezhetőségéről az angiographia („érfestés”) ad kellő felvilágosítást. Segítségével pontosan meghatározható a szűkület, illetve elzáródás mérve, helye, és az érműtét szempontjából perdöntő kérdés, az úgynevezett „kifutási pálya” állapota. A „térképet’’ tehát, amelynek alapján a műtéti technikát meghatározzuk, a röntgenorvosok adják az érsebész kezébe. Itt kell megemlítenem, hogy bizonyos érszűkületek, érelzáródások megnyitását röntgenorvosaink maguk is elvégzik. Ezek kis kiterjedésű elváltozások a nagyobb kaliberű ereken. Az eljárás a Fogarty-katéternél leírtakhoz hasonló, azzal az eltéréssel, hogy itt műtéti sebzés nélkül, egyszerű injekciós szúrással juttatnak az érpályába gumi- ballont, amelyet a szűkület helyén felfújnak, és ezáltal érik el az ér belvilágának tartós, nemegyszer több évre terjedő tágulatát. Az érsebészeti és a röntgenosztály orvosainak tevékenysége egymást jól kiegészíti, így számos beteg kerülheti el a nagyobb megterhelést jelentő műtéti beavatkozást. Az egri érsebészek és röntgenorvosok egymást támogató, szoros együttműködése hazánkban csaknem példa nélkül áll és azt joggal nevezhetjük „egri modell”-nek. — Az érpálya szűkületét, illetve elzáródását általában két sebészeti módszerrel oldhatjuk meg; az egyik az eredeti érpálya kitakarítása (thrombendarteriek- tomia), a másik az áthidalás (bypass). Az előbbi az elzárt érszakaszban lévő véralvadék és a meszes belső érbelhár- tya együttes eltávolítását jelenti, miáltal az ér ismét átjárhatóvá válik, utóbbi esetben viszont a kóros érterülethez nem nyúlunk, de az elzáródás felétti, illetve alatti nyitott érszakaszok között új utat alakítunk ki a vér számára. Az új pálya leggyakrabban a beteg saját vénája, vagy ritkábban műanyag érprotézis. A saját vénát illétően tudnunk kell, hogy a természet bizonyos szervek fejlődése kapcsán fényűző módon járt el, gondoljunk csak arra, hogy két szemünk, két vesénk, két petefészkünk stb. van, és ez a megállapítás a vénákra még fokozottabban érvényes. Egy ütőeres pótlásra kivett felületes véna tehát nem okoz vénás keringési zavart. Nagyobb, esetleg több centiméter átmérőjű ütőerek pótlására természetesen a vékony falú véna nem alkalmas, az is előfordul, hogy a véna fejletlensége teszi lehetetlenné annak ütőérként való alkalmazását. Ilyenkor ültetjük be a biológiailag kevésbé, de a gyakorlatban mégis jól bevált műanyag protéziseket. — Ennek kapcsán szeretném megkérdezni az érsebészeti műtétek árát, költségkihatását. — Válaszom látszólag ellentmondásos. Ha abból indulunk ki, hogy az érsebészet megteremtése, beleértve a szakorvosok kiképzését, a protézisek, varróanyagok beszerzését, az egészségügyi személyzet időarányos bérét és az egyéb működtetési feltételeket, úgy azt kell mondanom, hogy nem olcsó mulatság. És akkor még nem említettem a több millió devizaforintba kerülő röntgen- háttér kialakítását sem. Ha viszont ezekkel a gyógyult betegek arányát állítjuk szembe, akkor nagyon olcsó, a beruházások legnagyobb része ugyanis az érsebészet indításakor jelentkezik, a folyamatos üzemeltetés már lényegesen olcsóbb. Esetünkben ez évi egymillió forint, amelyet a megyei tanács biztosít erre a célra. Ha arra gondolunk, hogy csupán az elmúlt évben 231 érsebészeti beavatkozást végeztünk, amelyek nélkül e betegek legalább fele amputációra került volna, úgy könnyen beláthatjuk az érsebészet olcsóságáról tett fenti megállapításom igazát. Ha figyelembe vesszük ugyanis azt a tragédiát, amelyet egy am- putáció okoz a betegnek és környezetének, azt az összeget, amelyet a művégtaggal, illetve tolókocsival való ellátására kell fordítani, továbbá az esedékes járadékokat, akkor úgy vélem, hogy állításom további bizonyításra nem szorul. Ha eltekintünk a kezdeti, egyszeri beruházási összegtől, úgy az érműtétek 30 —90 százaléka kifejezetten „olcsó”, illetve alig, vagy nem drágább, mint egy- egy átlagos gyomor- vagy epeműtét, a fennmaradó 10—20 százalék valóban költséges! Itt az összeg java részét a protézisek emésztik fel, egy „Y” alakú protézis ára jelenleg 30 ezer forint, és ilyet évente 15—20 alkalommal ültetünk be. — Az érsebészeti fogyóanyagok kapcsán meg kell említenem azok beszerzési nehézségét, ezek kivétel nélkül nyugati importból származnak, valutaigényesek, és bár még egyszer sem fordult elő, hogy egyetlen végtagot is ezek hiánya miatt kellett volna amputálnunk, a folyamatos ellátás hiánya tevékenységünket nagymértékben akadályozza. Nem egyszer fordult elő, hogy azokat csak so60
