Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Szalay Zoltán: Félelem nélkül a rák ellen
sze ehhez tudni kell, hogy az utóbbi években jelentősen javult a bejelentési fegyelem, ily módon a nyilvántartás, annak ellenére, hogy a kérdőív, amelyet az orvosnak ki kell állítania, még mindig rengeteg fölösleges adminisztrációt követel meg. A statisztika szerint meglehetősen gyakori országunkban a gyomor-, a bél-, a méhnyak- és az emlőrák. Igen súlyos a helyzet a légzőszerveknél. A tüdőben keletkezőé az összesnek az 50 százalékát is felülmúlja. Kevesebbszer okoznak gondot és kellemetlenséget a fejnyaki — szájüregben, gégében, orrmelléküregben kifejlődő —, továbbá az urológiai jellegű, valamint az izületi daganatok. Egy pont — a milliárdok között — Nem mondunk bizonyára újat azzal, hogy az eredményes gyógykezelés alapja a betegség korai stádiumban történő felismerése. Többször hallunk arról, hogy a szakemberek valakit menthetetlennek ítélnek meg, mint hogy a nagyobbik esélyt a felépülésükre tennék. Valóban így van? Netán azt jelenti ez, hogy nincs meg a kellő módszer az időben történő feltárásra? — Ez azért annál összetettebb kérdés, mint hogy egyszerűen, egy mondattal elintézhetnénk. Mindenekelőtt tudni kell: ahhoz, hogy időben rájöjjünk, mivel is állunk szemben, legalább 106 kóros sejtnek kell lennie. Ennyit, azaz egymilliót kell tudnunk kimutatni! Tulajdonképpen, legfeljebb egy centiméter átmérőjű részletet. Ennél kisebb daganatot csak igen érzékeny helyeken érzékelhetünk. Például szemfenéken, ahol egy tűszúrásnyi is felfedezhető. Esetleg a méhszájon egy lencsényi sebecske. Elhanyagolása a továbbra is rendszeres házasélet mellett szintén veszélyes lehet. Általában azonban egymillió alatti természetellenes sejtmennyiségnél még nem vehétő észre rákos daganat. Hisz túlnyomó többségükben semmilyen panasszal nem járnak együtt. Ügy hívjuk ezt, hogy a szubkli- nikusból a klinikus állapotba való átmenet. — Tudomásom szerint a szakemberek, a kutatók eléggé biztató kísérleteket folytatnak e stádiumban a kiszűrésre, sőt nem éppen szakképzett vizsgálódók is végeznek kutatásokat... — Ügy van, tulajdonképpen a vérből, a vizeletből kimutatható vegyületekről, elemekről van szó. Ezek az eredmények: például hepatóma, a májrák esetében az alfa-fetoprotein, béldaganatoknál a CEA, vagyis a carcia-embrionic-antigén, illetve hereráknál a HCG, a humán-chorion- gonadotropin. Ezek az említett hormonok termelnek az újfajta módszerrel előhívható anyagokat. Műszóval tumor- markerekről, vagyis daganat-jelölőkről beszélünk. Szimpóziumokon, kongresszusokon is foglalkoznak a témával. A cél, hogy minél több legyen felhasználható belőlük. A módszer lényege az, hogy egy oldatba radioaktív anyagot helyezünk, s amennyit ez a vizeletből leköt (tumor- markért), a csökkenésből állapítható meg a kóros sejtszaporodás jelenléte. A petefészekráknál például a találati pontosság 70—80 százalékos. Tulajdonképpen tehát már a Laboros megmondhatja, van-e rákos daganatra utaló nyom. A műszerek és maga a megoldás azonban rendkívül drága! Egyetlen ember egy milli- grammnyi anyagának vizsgálata 800— 1000 forintba kerül. Tehát általános szűrésről egyelőre sajnos szó sem lehet. Jelenleg a legfontosabb feladat a meghonosítása! Mindenképpen érdemes lenne rá áldozni. — Nem vezettük még végig, hogyan alakulhat a beavatkozás az alsó határtól kezdve, amikor tehát már létrejött az az egymillió kóros sejt... — Lényegében 109, azaz egymilliárd az a mennyiség, amikortól már nagyon erősen jelentkeznek a tünetek, a panaszok. Ekkortól beszélünk kifejlett klinikus állapotról. A 1012, tehát egybillió számú osztódásnál gyakorlatilag bekövetkezik a halál. Mindez persze, csak általában van így. Más a helyzet az izomszarkómák esetében, és megint más, ha az agyban, mondjuk a légzőközpont közelében vagy mellette bontakozik ki a burjánzás. A fő cél természetesen az, hogy a szubkli- nikus és a klinikus állapot között tárjuk fel a bajt. Ekkor igazán hatásos a kezelés. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a korai stádiumokban 70—80 százalék az esély a felépülésre. Pontosabban, a folyamat megállítására. Ezt hívjuk szaknyelven ötéves tünetmentes túlélésnek. Vagyis ekkor kapja a beteg orvosától azt a véleményt, hogyha öt esztendő alatt nincs újabb panasza, akkor biztos lehet a gyógyulásában. — Nyilvánvaló ezek után az újabb kérdés: mit tehetünk mi magunk, hozzá nem értők a korai felismerés érdekében? Vajon teszünk-e? — Sokat tehetünk, de sajnos, a tapasztalat más, nem figyelünk eléggé oda egészségügyi problémáinkra. Nagyon gyakori, hogy valaki például észreveszi a rendellenességet magán, de pánikba esik. Fél, nem mondja meg a családjának sem, titkolózik. Vagy egész egyszerűen 54
