Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)

Lassan még az erjedő gondolat is kiszárad agyamban, izmaim összezsugorodnak és a kútban élő békák sorsára jutok.

*

[1944.] VIII. 10. D[ormánd]

Párizstól 25 km-nyire állnak az angolok, a cseh határtól 35 km-re az oroszok. Firenzét az amerikaiak lövik. Szorul a gyűrű az európai szemétdomb körül. Nyilvánvalóan el fognak pusztulni megszámlálhatatlanul. Nem is vetem föl a kérdést: kiért, miért? Nincs időm ostobaságok megválaszolására. Inkább az életről, a nemes életről gondolkodom, amit elvitt — mielőtt belekóstolhattunk volna — a vihar. Az élet igazi, nemes örömeire gondolok, egy szép nyári éjszakára a hegyek között, meleg napra a tengernél, jó, fűtött szobára néhány baráttal, egy pohár borra, kávéra, cigarettára. Dr. D. barátom mondotta egyszer nekem New Yorkban: „Csak olyan ajándékokkal sikerült eddig örömet szereznem másoknak, amik nem kerültek többe 1 dollárnál.” Azt hiszem, igaza volt. Az én vágyaim sem terjedtek túl „1 dollár”-on. Sohasem kívántam hatalmat, vagy vagyont. Egy kis házat szerettem volna tágas kerttel, nagy fákkal. Egy nagy munkaszobát, tisztességes, művelt barátokat, és alkalmat arra, hogy dolgozhassak. Nem hiszem, hogy kivétel lettem volna „igénytelenségemben”. Az emberiség általában szerény. Két szobát szeretne az emberiség, meleg ruhát télen, tisztességes élelmet, megbecsülést, biztonságot és egy kis megérdemelt szórakozást. Most azután hosszú időre vége mindennek, még az élet reményét is elsodorta, széttépte a vihar. Nem akarom részletezni, mi jön ezután, a közeljövőben. Erre éppúgy nem kívánom vesztegetni a szót, mint ahogy az előbb nem vesztegettem arra, hogy „kiért, miért?”.

*

[1944.] Vili. 13. D[ormánd]

Éjszakánként gépek zúgnak el fölöttünk. „Ellenséges” gépek. Hogy ki a barát és ki az ellenség, az idő fogja eldönteni majd. Én már eldöntöttem magamban régen, jól ismerem a titkot. Lúdak gágoknak, kutyák szűkölnek veszettül. Mintha az egész népes állatvilág rendje és törvénye felbomlana. Még a természet maga is lázadozik, tompán remeg a levegő, távoli bombák felcsapódó fénye világítja meg egy-egy pillanatra az éjszakát. Kinn állok a ház lépcsőjén vagy a tornácon, és bámulom a sötét eget. Csillagok világítanak. A hold már megkésve kél, úgy egy óra felé, keskeny sarlója éppen csak halvány fényt sugároz reánk. Mire várunk még, emberek? Tegnap azt gondoltam, mi lenne, ha letennék a fegyvert és mindenki csak bámulná a holdat.

*

De szentséges isten, hát miről van szó? Néhány száz gonosztevő tönkretette az országot, pusztulásba döntötte a nemzetet és ebek harmincadj ára juttatta a népet. Váltóhamisítók, ócska karrieristák kezébe került a hatalom, si44