Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
forgat, tekeredik, sarkonforgó, kerekít, kerekül, kereng, kerengő, gerengő-grá- dics, kerengőút, gurdít, gurul, gurigái, gurigáz, gurran, korcsolyáz, karimolód- zik (bizonyára egyértelmű a „karingó- zik”-kal), karingóst nyargal, lókaringó- san táncolnak, repülnek — „Egy kutyát a medve pofon vágott, hogy tíz lépésnyire tőle karikázott” — Gvadányi. Félkör: gallér, hold, sarló, szivárvány, karélyos. Arányos: hegyikristály. Korompai János REMENYIK ZSIGMOND Szemétdomb (NAPLÓJEGYZETEK) [1944.] VII. 23. D[ormánd] Tegnap történt a merénylet, legalábbis tegnap kaptunk róla hírt, és ahogy most gondolkodom, máris elfelejtettem a merénylő nevét. Vajon (!) ha sikerült volna, jobban megmaradt volna eszemben a név? Lehet. De egy ősi igazságra jövök rá közben — ez a szegény ember is elpusztult, semmiért. Még a híre sem maradt fenn, hisz napok, hetek, hónapok múlva talán még emlékét is betemeti a por. Jön a feledés. Az ősi igazság: egy ilyen gonosztevő árnyékában nem nőnek liliomok. Az ősi igazság: ha hírt, különösképpen ha nagy és lassan múló nagy hírt akarsz, hát inkább rombolj és pusztíts, égess fel országokat, hányj kardélre csecsemőket és aggokat, gyújtsd fel a városokat és falvakat, hogy üszők, rom, pusztulás maradjon kezed után. A nagy rombolás, a hitvány pusztítás neve él és örök. Aki jót tett vagy jót kísérelt meg a hitvány emberiségért, annak még emlékét is betemeti az irgalmatlan idő. * Mint ahogy megírtam a Téli gondokat és a Nagytakarítást, egy harmadik kötetecskét is szívesen írnék majd, ha átéljük ezt a szörnyűséget és ép észszel megmaradok a pusztulás után. Címe efféle lenne: Kézikönyv. Miképpen lehet teljes eredménnyel elnyomni és rabságban tartani az embert. Hangja gúnyos lenne, ha nem is vidáman, de csípősen gunyoros. Alázatos hangon előadnám célomat, amely nem lenne más, minthogy kedvébe járjak a világ hatalmasságainak és éjt-napot egybevetve feltárjam előttük kutatásaim eredmé-. nyeit. Figyelve az emberiséget — mint író és gondolkodó —, mi más nemesebb célt találtam volna, minthogy alázatosan alávessem magam a Nagy Rend törvényeinek, amely hűséget és teljes meghunyászkodást kíván. Ami természetszerűleg azt is vonja maga után, hogy képességeimet e Nagy Rend urának szolgálatába állítsam. A tökéletes szolgaság ideális formáját rajzolnám ebbe a Kézikönyvbe, születéstől a halálig. A hierarchikus rend torzképét festeném irtózatos színekkel, undorító freskóba, a „mindenki Egyért” állati elvét, apró 41
