Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - ANYANYELVÜNK - Banó István: Magyarítás, latinosítás útján

vételével) vagy -us (I—II. deci.) vagy -is (III. deci.) végűek: humánus, obskúrus, agilis, szervilis; ugyanilyenek az utólagos képzésűéi? is: analitikus, organikus, misztikus, bilingvis, orális, multilaterális.

Az -us végű névszók közt, természetesen vannak főnevek is. Kisebb részük — ahogy erre fentebb már utaltunk — megtartja latin hangértékét: cirkusz, rádiusz, többségük azonban írásban is, ejtésben is -us végződést mutat: uzus, statikus, fiskus; több, melléknévből lett, foglalkozásnév is tartozik ebbe a csoportba: fizikus, geográfus, etnográfus.

Az -a végű névszók kivétel nélkül főnevek: iskola, poéta, tóga; itt említhetjük meg a különböző (latin, görög, héber) eredetű, de latinosított formában tovább élő női keresztneveinket is: Márta, Mária, Anna, Klára, rőt még a Piroska is (Priscaból). A príma szavunk, melléknévi jelentésével, csak látszólag kivétel, ugyanis nem latin, hanem olasz szóként — német közvetítéssel — került nyelvünkbe.

Az -um végű szavaink mind főnevek (itt még látszólagos kivételre sem bukkanunk): dokumentum, dekrétum, pódium, rezervátum.

Az -um végződés a magyarban névszóképzővé is vált. Ennek a létrejöttében szerepet játszhatott az is, hogy a latin melléknév semlegesnemű alakja főnévként is használatos: bonum, -i a jóság; malum, -i a hiba, baj. Több latin melléknévnek csak semlegesnemű alakja él nyelvünkben, főnévi jelentéssel: unikum, novum, vákuum. Tipikus főnévképzőként jelentkezik az -um az alábbi, sokszor szinte a szemünk előtt megszületett szavakban: hungari- kum, pszichikum, politikum, vertikum, kozmetikum.

A következő -um végű felsőfokú melléknevek: maximum, minimum, optimum olyan határozottan főnévi jelentéssel élnek nyelvünkben, hogy belőlük külön kellett — egy latinos képző segítségével — mellékneveket képeznünk: maximális, minimális, optimális.

Sajátos melléknévképzési eljárás az is, ha a (főleg befejezett latin mel86

Nagy László: Összetartozás