Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Gábor László: A műelemzés lehetőségei
A műelemzés lehetőségei Milyen általánosítható tanulságai vannak egyévnyi tanításnak, amit most papírra vethetnék? Nos, az idő valóban nem hosszú, amit az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán az Irodalomtörténeti Tanszéken óraadóként eddig töltöttem. Az adhat ‘ talán felhatalmazást, hogy kétszeres figyelemmel fordultunk tanítványaimmal egymás felé: mikor debütáltam, elsősökkel kezdtem, s hallgatóim is az első lépéseket tették a felső- oktatási intézményben. Számunkra minden megnyilatkozás még a következő évek játékszabályainak megismerését jelentette, a középiskola szilárdságából, zárt szerkezetéből átléptek egy felnőttebb világba, de erről ha tudtak is, érzékeikkel még nem fogták fel. Nyitottak voltak, s telve várakozással, ahogy jómagam is, mint hosszú évek után későn pályakezdő, botcsinálta pedagógus, aki eddig a diplomáját és a bölcsészdoktorátusát a szekrény legalsó polcán tartotta, s csak a szükség, a tanszék szorultsága, s a kedves baráti invitálás és a kíváncsiság sodort a katedrára. Furcsa dolog, de az a körülbelül 20 centis dobogó, amelyen a tanári asztal elhelyezkedik, szédítő magasság. Ki nem érezte még ezt, aki figyelő szemek elé lépett, s tudván tudta: neveltjei hajlamosak a szélsőséges megítélésre. Rajon- góak, ha van miért, ha magával ragadja őket a szó és a gondolat, viszont rendkívül kritikusak, ha bizonytalansággal, üresen csengő frázisokkal találkoznak. Nincsenek tekintettel a vélt vagy valóságos érdemekre, a különböző publikációk sorára sem, mert mindig akkor, a mindenkori jelenben, az órán kell bizonyítani. Fel kell tudni kelteni az érdeklődést esetleg egy fárasztó testnevelésóra után is, bár ha hétvége van, amikor any- nvi mindenre kellene figyelni annak a 18—19 éves fiatalnak. Arra gondolnak, hogy becsomagoltak-e mindent az utazótáskába, lekésik-e a vonatot, s bizony már az ablak alatt ott zsibong a tavasz. Ilyenkor kellene közel hozni hozzájuk korok és írók szellemét, eliutva a forma és a stílus fáradságosan járható lépcsőjén a tartalomhoz, a szárnyaláshoz, ahhoz a történelemben rejtőző emberhez, aki esetleg már rég halott, de megismerése nélkül egy leendő magyartanár vagy Jegyzetek az óraadásról akár egy értelmiségi sem nevezhetné magát szakmájában, hivatásában jártasnak. Mit is lehet megtanítani, megértetni, elfogadtatni a hallgatókkal? A tanterv az első évben a műelemzés órák által ad lehetőséget az alapozásra, majd innen lehet elrugaszkodni az irodalomtörténet felé, hogy korstílusok, irányzatok, nagyobb folyamatok és az egyes írók és művek megértéséhez, megismeréséhez juthassanak el a diákok. Két elméleti és két gyakorlati óra egy héten — nem is sok, de nem is túl kevés. Inkább a fel- használástól függ a végeredmény, mint pusztán az időbeli korlátoktól. Arra úgysem vállalkozhat az előadó, hogy a teljes irodalmi folyamatot vagy az írói eszközök teljes tárházát végigelemezze. Erre inkább az alacsonyabb iskolai fokozatokon — közép- és általános iskolában — nyílik lehetőség, mert ott szükségképpen valamilyen kivonatot, egy leegyszerűsített sémát mutat meg a tanár. Csak a legjobbak hatolnak már ott a fogalmak mögé, megkeresve az ellentmondásokat, fölvázolva a vitákat, a kételyeket. Ugyanis mint egyetlen más tudományág sem, az irodalom elmélete sem lezárt folyamat, folytonos változásban, megújulásban van, elavulnak, érvénytelenné válnak irányzatok, különböző módszertani divatok. Ezek kevéssé karcolják meg az alsó- vagy középfok mozzanat- lan, monolitikus egységét, amelybe a szükségszerűség állandóan belekényszeríti a tankönyvek és tanmenetek szerzőit és szerkesztőit. Ez egyik oldalról baj, a másikról erény. Ha jól válogat az alapműveltséget összeállító szakember, akkor az érettségizettekben már kialakulnak, megszilárdulnak bizonyos alapfogalmak, amikre lehet a későbbiekben építeni. Tisztában lehetnek például a versláb fogalmával, ismerhetik a műfaji sajátosságokat, bizonyos lényeges adatokat, amelyek sarkpontjai lehetnek a későbbi, módszeresebb, magasabb szintű tanulásnak. Ha viszont felesleges tudnivalókat, rendezetlen közhelyeket hoz magával a főiskolára a hallgató, nagyon nehéz kizökkenteni a megszokott kerékvágásból. Különösen az elemzéseknél súlyos probléma például a leegyszerűsí66
