Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Sárhegyi István: Szakemberek a magyartalanításról
Valamiféle ideológiai félelem — ennek pedig semmi értelme — is rejtőzik emögött. Figyeljünk a zömében okos gyerekekre. A kíváncsiabbak nemcsak a gimnáziumi tankönyveket forgatják, hanem az irodalmi folyóiratokat is, ezek pedig valamennyien tudjuk — nem egyféleképpen közelítik, taglalják az egyes jelenségeket, illetve a műveket. Adjunk helyet a különböző megítélésnek, a szabadabb interpretációnak, s akkor örömmé válik számunkra a nevelési alkalmakban bővelkedő igazabb és gondolkodóbb embereket formáló magyartanítás. Elsősorban rajtunk áll, hogy mikor jutunk el eddig. Mint mondhat erre az a zsurnaliszta, aki soha nem szakadt el az osztálytermektől, a tiszta tekintetű, a jobbra szomjúhozó stafétaváltóktól. Csak annyit, hogy nyitottak a sorompók, ne vesztegeljünk hát a nem létező tilos jelzéseknél, örvendezzünk a lendületesebb továbbhaladásra, az egyenletes sebességre, tempóra sarkalló zöld villódzásnak . .. (iv) A JELENLEGI GONDOK HOSSZÚ TÁVON FELSZÁMOLHATÓK Szakemberek a magyartanításról Elnézést a profán hasonlatért, de a magyar oktatásügy kicsit olyan, akár a futball: mindnyájan értünk hozzá, vagy legalábbis úgy hisszük. Érvényes ez a megállapítás annak egy parányi — ám fontosságában kiemelkedő — részére, a magyar nyelv és irodalom tanítására is. Ha ez a téma szóba kerül, valamennyien megélénkülünk, s javaslunk — szerintünk — jobbnál-jobb ötleteket, megoldásokat. Érvelünk, ítélkezünk, de sokszor bizony elhamarkodottan, felületesen. Folyóiratunk ezúttal arra vállalkozott, hogy e kérdéskör szakavatott ismerőitől kérjen felvilágosítást, pontosabban egyfajta helyzetelemzést. Nem elsősorban azért, hogy újabb vitákra serkentsünk, hanem azért, hogy ezen friss információkat figyelembe véve gondolkodjunk majd közös céljaink elérése érdekében. Gyürei Vera, az OPI munkatársa, a gimnáziumi irodalom tantárgy gondozója, egyben a budapesti József Attila Gimnázium tanára: — Hadd kezdjem néhány problémás pont megvilágosításával. Először is azzal, hogy mennyi mindent kell tárgyunknak magára vállalnia. Mert ugye ránk vár nemzeti irodalmunk és a világirodalom főbb vonulatainak felvázolása, azok legszebb „gyöngyszemeinek” feldolgozása. S bár nem törekszünk, nem törekedhetünk a teljességre, a feladat még így is óriási. Emlékezzünk csak a felszabadulás előtti időszakra ... Akkoriban a latinnak, a görögnek, de az „élő’’ nyelvek tanításának is szerves részét képezte azok irodalmi anyaga. Azóta változás történt, hiszen ma a nyelv használatát akarják elsajáttíttatni, s nem főként az irodalom segítségével, hanem a gyakoroltatás útján. Félreértés ne essék, nem azt kívánom, hogy napjainkban is főként a magyar vonatkozásokkal foglalkozzunk, hiszen tudomásul kell vennünk, hogy hazánk egy közép49
