Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Kardok, kalodák (történelmi játék)
Agnes: Minden délután ezzel a vívással múlatják az időt! Azelőtt, ha László eljött hozzánk, vidám játékokat eszeltünk ki itt, ebben a szép kertben. Micsoda bújócskákat rendeztünk a fák alatt! De most — mint valami csatatéren, csak a kardok csörögnek ... László: Már túl vagyunk a leckéken, Ágnes kisasszony! Hálás vagyok a hadnagy úrnak, hogy felfogadott tanítványának! És neked is, Herbert pajtás, hogy pártfogásba vettél! Herbert: Nem is lehet meg a férfi a kardforgatás tudománya nélkül! Ágnes: De miért? Jó, rendben van, te, Herbert, katona vagy. És Gillinger hadnagy úr is katona. Császári tisztek! De László? László a magisztrátusban dolgozik apám mellett. László: Az ön édesapja, Pammer tanácsnok úr sem ellenezte a vívóleckéimet. Felajánlotta, hogy itt, a kertjében ... Ágnes: Igazán nem értem, minek egy városi hivatalnok kezébe fegyver? Gillinger: Olyan időket élünk, kisasszony! Herbert: Az én kis unokahúgom körül ne legyeskedjék egy afféle anyámasz- szony katonája! Amikor a bécsi katonaiskolából ide vezényeltek Kőszegre, nagyon büszke voltam a tudományomra! De Gillinger hadnagy úrtól én is kénytelen voltam néhány vívóleckét venni. Pompásan vív! Olasz mestertől tanult, meglátszik ... Gillinger: Igen. Saltarellitől. (Lászlóhoz) Amire én oktattam, kedves barátom, az nem a magyar vívás. Az olaszok könyökből dolgoznak. A magyarok szerint azonban a kard egész karból, nagy erővel üt. Csakhogy, aki nagyot üt, hamar el is fárad, nem bírja sokáig a harcot... László: Igen, tudom, ön kitartó küzdelemre nevelt. Gillinger: Kitartó és becsületes küzdelemre. Ágnes: Untatnak, untatnak, untatnak! Ha nem hagyják abba, én is férfiruhát öltök és követelem, hogy nekem is adjanak kardot a kezembe! László: Isten ments, Ágnes! Herbert: Nem, nem, kishúgom! Maradj meg te csak ilyen bájos hölgynek! Igaz, László barátom! László: (zavartan) 0, igen, persze!... Herbert: (pajkosan) Na, na, te elpirultál! Irigyellek, pajtás! Egy magamfajta zászlós, bármennyire is zöldfülű még, de már leszokott a pirulásról! Ej, ej, ti költői lelkek! Agnes: Herbert! Légy szíves!. . . Herbert: Jó, jó, tudom, honnan fúj a szél! (Nevet, átöleli őket) Titkolództok, titkolództok, de engem nem csaptok be! Jól van, az isten is egymásnak rendelt titeket!... Ágnes: László! Utasítsa már rendre! László: (zavartan, de nevetve) Herbert, kérlek! Kornétás úr, kérem... (Nevetnek) Gillinger: A kisasszony nagyon csinos. Gyanítom, hogy ezt a ruhácskát Frau Müller szalonjában varratta a kedves édesmama? Ágnes: Valóban! Csakugyan bécsi holmi, eltalálta, hadnagy úr! Gillinger: Hiába, csakis az én drága Bécsemben tudják igazán, mi a módi! Herbert: Engedjen meg, hadnagy úr, Grázban is jól ismerik a világdivatot! Gillinger: Kérem, kérem, zászlós úr! Herbert: Ágnes ugyanis Grázban tanult, a kedvesnővéreknél... 34
