Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: Hogy is volt?
nem láttuk. Dühbe gurultam. Memorandumot írtam az intézet igazgatóságának, figyelmeztetve őket, nem Moszkvában vannak. Beszéljenek úgy, lassan, érthetően, hogy mi is megértsük. Másnap már az Államvédelem hallgatott ki, és azzal vádolt, hogy le akarom zülleszteni az oktatást. Életrajz helyett (mindig azt követeltek) megint megírtam: ha még valaki kimarad a csoportból, feljelentem az intézetet a dolgozók orosz nyelvtől való elriasztása miatt, szabotálásért. Ez hatott. Másnap már egyenként, ijedten kérdeztek mindenkit, mit nem ért, hol kell segítség. Én azt mondtam: ha belehalok is, megtanulom, amit (kell. A vizsgákra előbb magyarul, majd oroszul bemagoltam az anyagot, fogalmazásaim olyan pongyolák voltak, hogy az orosz anyanyelvű tanárok úgy olvasták nevetve, mint a Ludas Matyit. Diploma- munkámat Nyekraszov, a paraszti szenvedés költője címmel írtam, azt is magyarul és oroszul. 1954 tavaszán — akkor már eléggé ismert nevű költő voltam — vállalkoztam rá, hogy magyar mérnökökkel, munkásokkal a Szovjetunióba uta- zorft, tolmácsuk leszek a tűzálló-téglagyártás szakmában. Ehhez egy magyar nyelvű szakkönyvet fordítottam oroszra, a szavakat kiírtam (akkor már a műszaki egyetemen voltam lektor, kémiai szakfordítást tanítottam). Egy napon repülőgépre ültem egy főmérnökkel és egy igazgatóval együtt. Akkoriban még a gépek Kijevben leszálltak, pihenni. Kimentünk a repülőtér váró- helyiségébe. A bejáratnál fehérszakállas, arany bojtokkal ékesített portás állott, bent enyhe teaillat lengett, mindenütt süppedő szőnyegek, gyönyörű volt, de minden olyan ismerős, szinte előre tudtam, melyik ajtó hová nyílik. Mikor épült ez?, kérdeztem. 1947—48-ban, mondták, rájöttem, én hordtam hozzá a téglát, a habarcsot (ez is „rasztvor”, úgy mint az „oldat”), szóltam, az emberek megértették, feleltek, én értettem, s mint egy magaslatról néztem vissza a megtett nem könnyű útra, amely idáig elvezetett. Makay Margit: „Hogy is volt”? Hetvenöt év színpadon Fotók, felvételek az ifjúságra emlékeztetők. Többek között a pályakezdésre, a régvoltra utalók. Folytatom hát ezzel... Mielőtt a Vígszínházhoz szerződtem, már Miskolcon szerepeltem három hónapig. Ide szólt az első szerződésem a Színművészeti Akadémia elvégzése után. 1909-ben kaptam a diplomát, tizenhét éves koromban Eger és Ungvár tartozott mellékállomásként a miskolci színházhoz. Ungváron indult a szezon, ide érkeztem először. Augusztus volt, és ebben a hónapban, 4-én töltöttem be a tizennyolcadik életévemet. Büszkén beültem az egyik páholyba. Délutáni előadás volt, — valami operettet játszottak. Kimondhatatlan érzés fogott el, hogy én leszek ennek a társulatnak a drámai szendéje. Ez volt a meghatározás. A darabot nem is figyeltem, csak áhítattal néztem a szín25
