Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Kapás Dezső: Vereség, 1954
Kapás Dezső Vereség, 1954 — Ibrány? Az hol van? — Szabolcs megye. Nyíregyházától felfelé kell menni kisvasúttal Domb- rád felé. A falu határában már ott is a Tisza. Lánykoromban kosárral fogtuk a halat tavasszal, olyan temérdek volt. Nagy vesszőkosarakkal. — Akad egy szabad kés? — Jaj, elvtársnő, de akkor legalább egy kötényt hadd adjak, itt az enyém, így ni, Gizi add ide azt a kis ügyes kést a fiókból, amit tegnap fentem meg, ne azt, te süket, azt a sötétnyelűt, azt, azt! Van itt dévér, meg keszeg, lehet válogatni. A törpeharcsát nem engedem, mert annak úgy szúrnak a tüskéi, hogy tele lesz sebbel az ember keze, azzal majd elbánok én, meg ezzel a pár szürkeharcsával is. („Nem tudom, tegezzem-e, vagy magázzam? — szólt oda halkan anyának.) — A törpeharcsát be szokták sózni pucolás előtt? —; Hát hogyne, kedves. Na és a só is kimarja az ember kezét, most jut eszembe, úgyhogy lehet szépen csinálni azokat a szép devéreket. De aztán nehogy Tunyogi elvtárs leszidjon engem, hogy a felesége itt hallal büdösíti magát. — Ó, már szóltam neki, hogy elnézek ide hátramozdítónak. — És ő? — Megszokta már, hogy szeretek hallal piszmogni. Pedig meg nem eszem. — Nem? — Pucolni igen, enni nem. — És enni mért nem? — Mert olyan halízű. Anya régről ismerte Tunyogi elvtárs feleségét, együtt dolgoztak a dohányfermentálóban, a keresztnevükön szólították egymást (Annuska, Margitka), és ahogy annak idején, most is magázódtak, ami ebben a köröskörül általános tegeződésben meghittnek és bizalmasnak hatott. Tunyogi elvtársék- nak nem volt gyerekük, Tunyoginé elvtársnő most mohó kíváncsisággal érdeklődött Anya gyerekeiről (mindegyiket keresztnevén nevezte), kisgyerek- korukról, gyerekbetegségeikről sok részletet tudott, de azt csak most hallotta anyától, hogy az egyik nagyobb fiú már katona, a másik két éve egyetemre jár, most éppen szakmai gyakorlaton van. Pedig kérdezi ő, kérdezi Tunyogi elvtársat (úgy mondta, hogy Bandit), Tunyogi elvtárs mindig meg is ígéri, hogy kikérdezi Annuskát (anyát), de aztán mindig el is felejti. Anya tiltakozott: mai napig nincs olyan hét, hogy Tunyogi elvtárs meg ne kérdezné, hogy vannak a gyerekek, én mindig rendesen válaszolok is, hogy köszönöm szépen jól, de aztán nem akarom feltartani Tunyogi elvtársat, hiszen neki millió dolga van, tudja azt mindenki. Tunyogi elvtárs felesége sóhajtott egyet, halpikkelyes mutatóujjával feljebb tolta orrán a szemüveget, s azt mondta, bizony neki is elég sok munkája van az MNDSZ-ben, a megyénél, mennyit kell a körleteket járni reggeltől estig, hetente többször vidék, bár az is igaz, hogy besavanyodna, ha az irodában kéne ülnie egész nap, azt bizony nem neki találták ki, de hát azért mégiscsak fárasztó így, az az igazság, este alig 6
