Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Szokolay Zoltán költeményei
6. jelenet (Damjanich hangja, első hang, második hang. Lassan kivilágosodik a szín, a fény csak Damjanich üres asztalára esik. Dobpergés.) Első hang: (magasan kántálva) Ich bitte um Gnade! Második hang: Bei Gott ist die Gnade! (Sortűz.) (A jelenet négyszer ismétlődik meg, közben a sortűzbe beleúszik az üres asztal felől Damjanich hangja.) Damjanich hangja: „Emíliának vigasztalásul. Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél meg engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasán állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben — Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni — dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg. Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől. Hajlítsd az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa a nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen, Damjanich.” 7. jelenet (Damjanich börtönszobája. A foglár és egy szolga. Takarítanak.) Sz.: Mit csinál, uram? F.: Összegyűjtöm az asztalra hullt szivarhamut. Sz.: Ezüst szelencébe? F.: Ha már a szívemre nem szórhatom. Sz.: Elteszi, akár a befőttet? F.: El. A hamu megmarad. Sz.: (szimatolva) Ügy érzem, a szivarfüst is. Tartós az illata. F.: Az a szivar minőségétől függ. Sz.: Tudja, foglár úr, hogy Damjanich volt az utolsó előtti? Vécsey grófot hagyták utoljára. F.: Bizonyára, mert ő császári és királyi kamarás volt, azért. Hogy még jobban megalázzák. Sz.: És az történt, hogy amikor Damjanich nagy teste lezuhant a bitófáról, ez a gróf Vécsey Károly, ez a császári és királyi kamarás odalépett, és megcsókolta a halott Damjanich János kezét. Ez a gőgös arisztokrata! F.: Valóban? Sz.: A saját két szememmel láttam! Meghajolt, mint az urak a bálban a kisasszonyok előtt, és kezet csókolt. F.: Uramisten, miért nem építhetem meg azt a kápolnát! (kifelé menet) Hogyan is mondta? (A szín kezd elsötétedni.) Az oktalan gazda üti a lovát ... Káromkodik, ordít... Zsarnoki szóval akar ... De mindig lesz ló ... Mindig lesz ló, amelyik ... (Sötét.) VÉGE 15
