Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 1. szám - NEVELŐ ÖRÖKSÉG - Pécsi István: Egri titkok közelről

Megihlette a feladat: a távoli Kelet örökségét, formai hagyatékát ötvözte a barokk ragyogásával. Mennénk tovább, de az ikonok nem engednek. Az ősi Bizánc küldi velük bódító varázsát. Mind értékes, de jócskán akadnak köztük olyanok is, amelye­ket országos szinten, sőt határainkon túl is a legjobbak között jegyeznek. A vitrinekben tompán, előkelőén csillan az ezüst, simogató sárgájával bű­völ el a színarany. Hol vannak már azok a nagyszerű ötvösök, akik készítet­ték ezeket a kegytárgyakat. Sírhantjaikat simára gyalulták a századok, de lényük legértékesebb része mégis dacol a halállal. 2. A festői fekvésű dombról széttekintve megpillanthatjuk a török uralmat idé­ző minaretet. A hódítók Egerben — a vár elfoglalása után — hamar otthonra leltek. El­határozták, hogy itt is karcsú toronnyal ékeskedő „imaházat” emeltetnek. A tervből még a XVII. század elején valóság lett. Először — 1664-ben — az országról országra kalandozó, éles szemű, bár kis­sé túlzó kifejezéseket használó utazó, Evlia Cselebi szól róla: „... híres a Széles utcai mecset, a Kethuda mecset.. .” Neki köszönhető, hogy nevét is tudjuk. Külön érdekesség, hogy az egykori utcanevet is közli. Fontosnak tartotta, mintegy sejtve, hogy az utókor hálás lesz ezért a részletezésért, ezért az alaposságért. 1687. december 17-én ismét — s ezúttal véglegesen — a magyaroké lett Do­bó híres erőssége. A megvertek zöme messzire futott, hogy öreg korában is kellemes emlékként idézze az itt töltött évtizedek hangulatát. Jó néhányan — 31 A török világ tanúja (jobbra) Az ikonosztáz

Next

/
Oldalképek
Tartalom