Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - KÖZÉLETÜNK KÉRDÉSEI - Kiss Sándor: Tervszerűbb, következetesebb munkára van szükség
vüli formáinak egységes irányítása ma már mint jól bevált forma megyénk tizenhat településén valósult meg, s vált követendő példává. Erősödött az amatőr művészeti mozgalom. A csoportoknak nagy szerepe van megyénk kulturális örökségének, hagyományainak ápolásában, továbbfejlesztésében, ugyanakkor hasznos, a szabad idő kulturális eltöltését szolgáló tevékenységet jelentenek tagjainak, bővítik a művészetkedvelők, az értők táborát, közösségteremtő funkciót töltenek be. Hozzájárulnak a kulturáltabb magatartás kialakításához. Több csoportunk magas művészi színvonalon dolgozik, országhatáron belül és túl egyaránt hírnevet szerzett. Gondolok itt például a Harlekin bábegyüttesre, a Vidróczki néptánccsoportra, a fedémesi asszonykórusra, s a Megyei Művelődési Központ Szimfonikus Zenekarára és annak kamaraegyüttesére. Évek óta kiemelkedő munkát végez a filmforgalmazás, jó a rétegigényeket is figyelembe vevő műsorpolitikája. Az esztendőnként ismétlődő filmművészeti nyári egyetem — amelyet a TIT megyei szervezete és a moziüzemi vállalat közösen rendez — a magyar filmművészet megismertetésének hazai és nemzetközi fórumává vált. A hagyományos művelődési formák erősödése mellett újabbak is létjogosultságot nyertek, például a szakmai, a művészeti, a honismereti és a kertbarát szakkörök, az olvasótáborok, a táncházak, a történelem órák a múzeumokban, az irodalomtanítás a könyvtárakban. Üj, sajátos színfolt a Hatvani Galéria, amely a képzőművészeti ismeretterjesztés honi szinten is elismert ízlésnevelő, közönségtoborzó megyei centrumává lett. Megélénkült a munkahelyi közművelődési tevékenység, szélesebb körben talál befolyadásra az ismeretterjesztés, növekedett a főhivatású és tiszteletdíjas népművelők száma, művelődési bizottságok alakultak, s közművelődési felelősök dolgoznak a munkásszállásokon. Lehetne sorolni tovább azokat az eredményeket, tartalmi és formai ötleteket, amelyek az elmúlt tíz esztendőt jellemezték, meghatározták. A jelzett időben azonban felszínre került egy sor megoldásra váró feladat is. Növekedtek az egyes területeken a feszültségek. A közművelődési munka nem volt egyenletes. Ha az elmúlt egy évtizedet vizsgáljuk, akkor legalább két szakaszt különböztetünk meg: a kezdeti évek lendületes, kezdeményezésektől gazdag periódusát és az utóbbi esztendők bizonyos fokú lelassulását. Vitatkozom azzal a nézettel, amely stagnálásról beszél, s azzal a hasonlattal különösen, amely szerint a művelődés úgy stagnál, mint ahogyan azt a feldobott kő teszi a levegőben. Azokkal értek egyet, akik lelassulásról beszélnek, a kezdeti évekhez viszonyított tempócsökkenésről, amely elsősorban a mennyiségi mutatókban tükröződik. Hamisan ítélnénk meg, lebecsülnénk a közművelődésben és a közművelődésért becsületesen, szakmai elhivatottsággal dolgozók munkáját, ha tagadnánk az utóbbi évek eredményeit, a minőségi változásra utaló tendenciákat. A lelassulás — amelynek okait alapos elemző munkával kell feltárni —, összefügg nehezebb gazdasági helyzetünkkel, de nemcsak azzal. Ezt azért hangsúlyozom, mert hajlamosak vagyunk minden problémánkat visszavezetni gazdasági gondjainkra, tőlünk különálló okokra. Az igaz, hogy a határozat megvalósításához jobb, dinamikusabb gazdasági hátteret és távlatot feltételeztek — az akkori helyzet ismeretében joggal — a döntéshozatalkor, s ez nem az elképzelések szerint alakult. Addig amíg a kezdeti években jelentősen emelkedett a közművelődésre szánt anyagi erő, a VI. ötéves terv időszakára már csak a szintentartást célozhattuk meg. De az is igaz, hogy a Központi Bizottság határozata után nem vált teljessé és egyenletessé a szemléletváltozás, sok helyütt kampányfeladatként kezelték a közművelődési munkát, s a társadalmi munkamegosztás sem volt mentes a problémáktól. 6
