Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - TUDOMÁNYOK TITKAI - Lőkös István: Turgenyev-recepció Kelet-Közép-Európában
fogékonyságot mennyiben és milyen mértékben determinálta a hazai élményvilág Kelet-Közép-Európa egyes íróinál, s vajon ez az élményvilág tartalmaz-e közös jegyeket? Ügy véljük, ebből a szempontból tanulságos lehet összevetni a horvát Djalski és a magyar Krúdy Gyula élményvilágát és a turgenyevi prózához való viszonyát. Sándor Ksaver Djalski, a horvát Zagorje szülötte önéletrajzi jegyzeteiben szól arról a mélyen gyökerező, bensőséges élményről, amely szűkebb hazájához kötődik. Egyfelől a zagorjei táj, másfelől a család Gredicében levő kúriája kínálta ezt az élményanyagot, amely a zagorjei ősz és tél hangulatait éppúgy magába foglalja, mint az ősi udvarház atmosztéfáját. A feljegyzésekből is kitűnik, de más, a zagorjei kúriák múlt századi hangulatát bemutató emlékek is azt jelzik: turgenyevi atmoszférájú világ volt ez, amely szinte predesztinálta Djalskit mindazon élmények befogadására, amelyek később termékenyítőén hatottak zagorjei tárgyú írásaira. Ez a környezet — erről is maga vallott — szükségszerűen táplálta benne a Turgenyev prózája iránti vonzalmat, amely prózát diákként ismert meg Miskatovic fordításában. „Turgenyevet — írja már említett önéletrajzi jegyzetében — Miskatovic gyönyörű fordításában . . . gyermekként olvastam és csak természetes: tollat ragadtam, hogy a szülőföldről írjak.” Djalski monográfusa, Ivan Nevistic már 1928-ban rendkívül árnyalt filológiai apparátussal bizonyította, mi mindenben követte Djalski az orosz mestert. Az Ödön tetők alatt (Pod starim krovovima) című kötet elbeszéléseinek gondolatiságát például éppúgy Turgenyev inspirálta — mondja Ne- vistic —, mint a táj- és a jellemrajzot, s az elbeszélések hősei is Turgenyev orosz arisztokratáihoz hasonló témákról elmélkednek. Aleksandar Flaker a Djalski- és Turgenyev-novellákban kimutatható közös technikai megoldásokra, a tájrajz líraiságában mutatkozó hasonlóságokra, s a természethez való viszony párhuzamaira hívta fel a figyelmet. Okkal, hisz az Illustrissimus Battorych című Djalski-elbeszélés alábbi részletének hangszerelése például teljességgel a turgenyevi szövegek parafrázisaként hat: „Előttünk messzire nyúló alacsony erdő, amely mintha álomba merült volna. Aztán mégis, mintha ébredezne, csendes és kellemes szépségében hullámzik az enyhe és csendes szellő fuvallatától. Brezovica a hosszabbodó nappal korai fényében fehérlett. Az erdőben csillogtak a fák, a még rajtuk levő száraz levelek pedig titokzatosan, zizegve hullottak a földre, amelyen még itt-ott a januári hó nyomai fehérlettek. A természet békéjének varázsos látványa olyannyira lenyűgöző volt, hogy a vada szatról el is felejtkeztem.” Az említettek mellé egyéb példák is kívánkoznak. Olyanok, amelyek szintén a sajátos kelet-közép-Európai valóságban gyökereznek és írói megfogalmazásukban turgenyevi impulzusokat kell sejtenünk. Egyfelől arra az erőteljes emocionalitásra gondolunk, amely Djalskinál és Krúdynál egyaránt alapvetően determinálja a múlt, a hajdani élethelyzetek felidézését, vagy például a tájrajzot. Nyomatékkai hangsúlyozzuk: a valóság ilyen ábrázolása nem idealizálása a nemesi múltnak, ellenkezőleg — amint már fentebb említettük — a patriarchális nemesi életforma értékes elemeinek felmutatása. A humánum keresése Djalskinál és Krúdynál egyaránt. Ezúttal nincs tér és mód gazdagabb példaanyag felsorakoztatására, ám úgy véljük: két Djalski-szöveg részlete is meggyőző példa lehet. Djalski Az óév idillje (Idila staroga Ijeta) című elbeszélésében az óév templomi búcsúztatásának elégikus leírásával a múlandóság perceinek atmoszféráját tudta mesterien ábrázolni: „A picinyke, fekete gerendáktól és ódon deszkáktól sötétlő istenhajlékában csak az oltár ragyogott a Szent Feszülettel a néhány szál gyertya fényében. Mindent sötét homály borított, az örökmécses pedig magasan, a teljes sötétségbe vesző boltív közepén 61
