Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Homa János: Beszélgetés dr. Belon Gellért pécsi segédpüspökkel
A MECÉNÁS-— Akkor végezte mint pap a Képzőművészeti Főiskolát — emlékezik vissza a több mint három évtizeddel ezelőtti találkozásukra. — Megláttam egy rajzát. Átsütött rajta az alkotóerő. Mondtam neki: te fogod kifesteni a templomot. Fontosnak tartottam, hogy lehetőséget biztosítsak neki. Ha elrontotta volna, az sem olyan nagy baj, hiszen Sükösd nem a világ közepe. Minden este összegyűltünk a hívekkel, s úgy imádkoztunk, mint a középkori templomfestésekkor. Ö pedig közben dolgozott. Elemeztük is a részleteket. Előfordult, hogy olyanokat akartunk belemagyarázni, amelyekre a művész sem gondolt. De nem is ez volt a fontos, hanem az, hogy az egész közösség átélte a freskó születését. Amikor elkészült vele, Knopp Jenő, a Fővárosi Képtárak és Múzeumok igazgatója bírálta. Felhívta a figyelmet egy-két apró hibára, de felismerte a tehetséget. Azóta világviszonylatban is számon tartják. Tekintetem elkalandozik egy pillanatra. Az ágy fölött, központi helyen levő festményen akad meg a szemem. Szent Pált ábrázolja. Az apostol — aki állítólag sokat betegeskedett — mezítláb viharzik egy kis-ázsiai tájon, a római birodalom kockaköves útján. Homlokára maszkként simulnak a ráncok. Beszélgetőtársunk elhallgatja, hogy Prokop mellett mások útját is egyengette. A neves énekművésszé lett Reményi Sándorét is. Másoktól tudjuk meg, hogy egy szeme világát vesztett, országos hírű művészettörténész családját éppúgy támogatta, mint a munkaképtelenné vált idős bajai asszonyt. — Nekem ezt kellett tennem — mondja, s igyekszik elvágni a beszélgetés e mellékágát. A SZENVEDÉLYEKRŐL Kávéért indul, s néhány pillanat múlva már kortyoljuk is. Akarva-aka- ratlanul a szenvedélyekre terelődik a párbeszéd. — Naponta megiszom két-három feketét — mondja, s biztat, hogy ameny- nyiben dohányzunk, nyugodtan gyújtsunk rá. — A cigarettáról már leszoktam. Évtizedekig a rabja voltam, a tüdőm miatt gyakran pihentem a Mátrában, s ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy minek megyek én oda friss levegőt szívni, ha mérgezem magam a füsttel. Később a szanatóriumban már lemondtam erről, aztán itthon sem nyúltam utána. Leginkább az zavart, hogy nikotintól sárgállottak az ujjaim. A kávéról nincs rossz véleményem, viszont az iszákosokat ki nem állhatom. Nem szeretem, akik állati szintre lealacsonyodnak az ital miatt. Talán sokan nem sorolják a szenvedélyek közé, de napjainkban sokaknál már a pénzimádat is kezd azzá válni. Az anyagi javak túlságos hajszolása károsan hat az erkölcs finomulására. Az evangélium példáival kívánok ezekkel szembészállni. Élményekre van szükség az ember megváltoztatásához. A túlzott anyagiasság vezetett ahhoz is, hogy a karácsonyi ajándékozás afféle társadalmi kötelezettséggé vált. Mindenki igyekszik túllicitálni a másikat. Már nem a belső indíttatás az alapja. Pedig valójában átélt szeretetből kellene történnie. De még így, torzult formában sem lehet teljesen pálcát törni felette, hiszen ha egy gyöngy a sárba esik, akkor is gyöngy marad. IRODALOMRÓL, MUNKÁRÓL Ha az ember nyitott, mindenre fogékony társával találkozik, sokszor logikátlanul csaponganak a gondolatai. Kíváncsi arra, hogy a másik hogyan értékeli az általa fontosnak ítélt dolgokat. Az efféle csapongás módján-okán került szóba napjaink irodalmi élete is, pontosabban a közelmúlt literatúrája. 57
