Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - Kiss Sándor: Kettős szerepkörben
Kettős szerepkörben Folyóiratunk igyekszik hűséges maradni megújhodását követően teremtett hagyományaihoz. Egyrészt azzal, hogy a különböző rovatokban ismét egy központi gondolatkör vonul végig. A szerzők ezúttal az általános művelődési központok, illetve az itt tevékenykedők kettős szerepkörét taglalják, többek között azt, hogy sokrétű teendőiket hogyan, milyen szinten látják el. Másrészt folytatja megyénk kiemelt településeinek és vonzáskörzeteinek bemutatását. S az nem véletlen, hogy a jelen esetben Füzesabonyról és környékéről olvashatunk, mert szűkebb hazánk e szegletéhez kötődik leginkább a kultúra újtípusú intézményrendszere, az új kezdeményezés itt bontott zászlót, a kezdeti kísérlet itt vált követendő gyakorlattá, példává, itt indult el megyei, sőt országos útjára. Az ígéretes ötlet valóra váltására, a közoktatás és a közművelődés erőinek egyesítésére olyan népművelők, pedagógusok vállalkoztak, akik nemcsak értékes tapasztalatok tárházával rendelkeztek, hanem hittek is abban, hogy az okos elképzelés többszörösen hasznosul. Koncentrálhatok az anyagi lehetőségek és a szellemi erők, hatványozódnak a szemléltetés lehetőségei, gyarapodik az intézmények eszköztára, s ebből következően értelmi és érzelmi kisugárzása. Tudták: olyasmibe fognak, ami fokozza küzdelmes, küldetéses, ezzel együtt, de ezáltal is szép munkájuk eredményességét, s jószándékú kezdeményezéseik megértésre lelnek minden korosztály körében, azaz megnyerhetik nemcsak a nagyobb érdeklődésű tizenéveseket, hanem a dolgozó közép-korosztályt, s az idősebbek táborának tagjait is. Mindazokat, akik korábban nem tartoztak a művelődési intézmények rendszeres látogatói közé. Az idő őket igazolta, hajdani bizakodásuk megalapozottságát ma már senki sem vitatja, mert az eddigi tapasztalatok egyértelműen mellettük szólnak. Annál is inkább, mivel új, bevált módszerek regimentjét munkálták ki, amelyek átlagon felüli értékét a hétköznapok gyakorlata hitelesíti. A közérdeklődésre számot tartó témát vizsgáló szerzők persze nem hallgatnak a gondokról, a még elvégzendő feladatokról sem. Kritikusan mérlegelnek, jelzik a bajokat, de nem feledkeznek meg arról sem, hogy gyógymódot javasoljanak. Ilyen szemlélettől vezérelve esik szó — például — arról, hogy hol tart a képzőművészeti ismeretterjesztés. A tudatformálás izgalmas kérdéseiről szólnak — persze áttételesen — a sajtóorgánumban helyet kiapó írók-költők is. Akár komolyabb akár humorosabb, irónikusabb hangvételű munkákkal jelentkeznek. A tájegység bemutatkozásának keretében a kötődésről beszélnek azok, akik innen származtak el, s mindmáig büszkék arra az útravalóra, amit a szülőföldtől kaptak, amely arra kötelezte őket, hogy folyvást a tőlük remélhető legtöbbet nyújtsák. A valóban figyelemre méltó gazdasági, társadalmi és kulturális produktumokat idézik őszinte megnyilatkozásaikban az itt élők, a terület fejlődéséért felelősséget érzők és vállalók, nem titkolva az orvoslásra váró problémákat sem. Azt hangsúlyozzák, hogy olyan örökséget testáltak rájuk, amely továbbfejlesztésre, gazdagításra méltó, amely arra sarkallja őket, hogy keressék, kutassák és meg is leljék a legtalpraesettebb megoldásokat, a leggyümölcsözőbb ötleteket. Nemcsak a közélet, a közművelődés felelősségteljes posztjain, hanem mindenütt, társadalmi, gazdasági, szellemi életünk minden területén. Kiss Sándor 3
