Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Perlaki Ágnes: Egy könyvtár kezdeményezései
Különös vetületben merül fel ez a probléma a levelező és esti oktatás esetében. Mindenki tudja, hogy a levelezők-estisek mekkora terhet vesznek a nyakukba, amikor munkahelyi elfoglaltságuk és kötelezettségeik mellett a tanulás nehézségeit is vállalják. Tisztelet és megbecsülés érte! Tudjuk azt is, hogy ezt az oktatási formát a szükség szülte. Ám mindez nem lehet oka semmiféle engedékenységnek, könnyítésnek, lazításnak. Bár a kapott végbizonyítványban szerepel a végzés módja, ám ezt az esetek legnagyobb részében sehol sem veszik figyelembe. Pedig sajnos általános tendencia (különösen, ha a tanuló nem járt nappali szakon közép- illetve felső fokon), hogy a levelező-esti tanulók tudásszintje jó esetben is alig éri el a nappalin tanulókénak felét-kétharmadát (néhol még hízelgő is ez az arány). Pedig például az évente kiadott érettségi bizonyítványok kb. felét így szerzik meg! Azonos, vagy megközelítőleg azonos elbírálással kellene kezelnünk a nappali és az esti-levelező formában tanulókat egyaránt, hisz végső soron ugyanarról kapnak végbizonyítványt, diplomát. Ha pedig a jelenlegi helyzeten nem történik gyökeres változtatás, akkor tovább folyik a szellemi munka, a tanu- lás-tanultság értékének vészes devalválódása. Csak a „megszenvedett”, a „kiküzdött” tudásnak van értéke mind az egyénnek, mind a társadalom szempontjából. Ami könnyedén, kevés szellemi befektetéssel érhető el (pedig szellemi munkáról van szó), annak csak papíron lesz haszna, a valóságban nem. Ameddig csupán elhatározás és kevésbé munka kérdése lesz egy esetlegesen sikeresen elvégzett tanulmánysorozat, ameddig a köznapi gondolkodás szerint is „csak az nem szerez érettségi bizonyítványt, aki nem akar”, addig nem beszélhetünk e papír mögött levő szellemi fedezetről, minőségi növekedésről, csupán mennyiségiről. Be kellene látnunk, hogy nem mindenki való kivétel nélkül abba az oktatási intézménybe, amelybe így vagy úgy felvételt nyert. (Ez utóbbi néhány gondolat természetesen a nappali oktatás egy-két neuralgikus pontjára is rávilágít.) Az országnak, társadalmunknak egyaránt a valóban „kiművelt emberfők sokaságára” lenne elsősorban szüksége, nem pedig a félig vagy alig pallérozottakra. A tanultságnak, a szellemi munkával járó erőfeszítésnek ezáltal is visszaadhatjuk a hitelét és erejét, valamint megteremthetjük végre az azt megillető társadalmi elismerést. Megfelelő következetességgel, és a szükséges — a szó pozitív értelmében vett — szigorúsággal felemelhetjük a szellemi munka megbecsülését arra a szintre, mely azt már régóta megilletné, és megtehetnénk az első fontos lépéseket a minőségi oktatás irányába! Néhány évvel ezelőtt a könyvtár fogalmához a legtöbb ember számára a könyvkölcsönzés és a helyben olvasás lehetősége kapcsolódott. Napjainkban is ez egyik alapvető társadalmi funkciója, de ennél jóval többet nyújt minden bibliotéka. Ezt szorosan összefügg azzal, hogy az élet minden területén megnőtt a tudás, a megújúlni képes szakértelem értéke, amely a további gazdasági, társadalmi előrehaladás alapvető feltétele. Bármiféle művelődési tevékenység azonban még ma is elképzelhetetlen az olvasás, a könyvek nélkül. A könyvSzentesi Zsolt Egy könyvtár kezdeményezései 58
