Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Korompai János: Gárdonyiról - a jó tanítóról
Keviék gyerekei. A tanító előtt a padokban kitárulnak a gyermeklelkek, hogy a mester beléjük írja a szeretetet. A természet szeretetét is. Ez valósul meg, amikor a nyolcéves Eszter csodálkozva nézi az ablakpárkányon levő frissen nyílott tulipánt. A tanító megkérdezi — Szereted ezt a virágot? — Szeretem — susogja a választ. — Hát megcsókolhatod! — A kislány odamegy az ablakhoz. Lábujjhegyre áll, és szemét félig lehunyva csókot lehel a tulipánra. Hiszen az ilyen kislányok a tavasz kinyiltával bokrétát hoznak az iskolába, és csókolgatják, meg egymással is csókoltatják. A falusi élet sok eseményének finom leírása után felmerül a kérdés: melyek voltak Gárdonyi nevelési elvei, célkitűzései? ő maga így ad erre választ a Népművelés című folyóirat 1906. évi első számában: „Szemétre kívánom én azt a sok germán szellemű, tudákos, üres és száraz tankönyvet. Élőszóval, gyakorlattal kellene mindent tanítani, s más dolgot az alföldi nép gyermekének, mást a bányavidéken, mást a Balaton vidékén. Nem tanítunk gazdálkodást, állattenyésztést, állatvédelmet, méhészetet, kertészetet, kézügyességen alapuló iparmunkát, se egészségtant, se illemtant, se emberséget. Az én iskolámban csupa szemléltetés lenne minden és csupa eleven szó. Könyvet csak egyet adnék. Egy olvasókönyvet, amelyben minden meglenne, ami szívet és elmét gazdagít, s a nép nyelvén minden mondat... A tanítónak a gyermekhez való viszonyát is megváltoztatnám. A tanító ma ugyanúgy van az iskolában, mint az ispán a napszámosok között. A munkacél a miniszteri tanterv lélektelen ledolgozása, hogy a nagyságos tan- felügyelő úr kedvezően tölthesse ki rovatait. Hol marad a főcél: a lélek fejlesztése? a szív nemesítése? Az iskola is kertészet. S a miniszteri tanterv ráparancsol a kertészekre, hogy minden növénnyel egyformán bánjanak. A kertésznek van annyi esze, hogy a diófát nem drótozza a falra, és a barackot nem nyesi gúlaalakúra. Minden növényt gondoz, de nem a karaktere ellenére!” A továbbiakban hangoztatja, hogy a jó tanító ismeri a gyermeki lelket: „Milyen bohó is a gyerek, s milyen érzékeny a lelke minden változás iránt! ... mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem képes, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a mienk. Amik nekünk semmiségek, azok nekik nagy valamik. — És a jó tanítónak ezzel számolnia kell!” A gyerekeket szerető mesternek tekintélye van a felnőttek előtt is. Összekötő híd lehet a parasztság és az úriosztály között. Íme, Istenes Imre jól tanuló fiát gimnáziumba szánta. De a döntést a tanítóra bízta. Ilyen esetben nyugodt lélekkel tanácsot adni a tanítónak is nehéz. Tudja, hogy a paraszt gyerek felemelkedése az osztályától való elszakadást jelentheti. Ez az Istenes Imre számos elbeszélésében szerepel, és az írói hagyaték feldolgozásakor is meglepetést okozott. Előkerült négy levele, amelyeket három évtizeddel később, 1913 és 1916 között írt hajdani tanítójának. Az első levél újévi jókívánságokat tartalmaz, és olyan könyvet kér, amelyben ő is szerepel. A másodikban köszöni a könyveket, és otthoni híreket mond el. A harmadik már tábori levelezőlap a világháború első teléből. Köszöni a könyveket, és sajnálja, hogy a nagy hidegben nem olvasgathat. A negyedik híradás is tábori lap, a háború harmadik teléből. Névnapi köszöntés áll benne, és Istenes Imre könyveket kér, hogy a front szenvedéseit enyhíthesse. E levelek bizonyítják, hogy Gárdonyi a közvetlen oktatás után is kapcsolatot tartott egyes tanítványaival. Erre mutatnak egy másik tanítványához, 44
