Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - Lövei Gyula: Megszállottak
Megszállottak Megújult tartalmú és formájú folyóiratunk bemutatkozó számának olvasói már észrevehették, hogy abban egy központi gondolat minden erőszakoltság nélküli véghezvitelére vállalkoztunk. Erről a törekvésről a jövőben sem mondunk le, ekként is kívánva karaktert adni tisztes szándékú vállalkozásunknak. Múltkor az önállósult egri Gárdonyi Géza Színház témaköre került a fókuszba, most a közművelődés kap főszerepet. Ezt pásztázzák a sajtótermékünk egyedi arculatát megadni hivatott rovataink. Nemcsak helyzetképet rajzolva, eredményeket és gondokat jelezve, hanem utalva a továbbfejlődés járható útjaira is. Iránytűt kínálunk, de nem ígérünk csodatevő medicinákat. Az ezerarcú valóságot villantjuk fel — természetesen a teljesség igénye nélkül —, érzékeltetjük a változót, de körvonalazzuk azt is, ami állandó, ami nélkül a legmegfontol- tabban kialakított, a legalaposabban átgondolt tervekből soha nem lesz mindennapos gyakorlat. A semmi mással nem pótolható hivatástudat előtt hajtunk fejet. Nyitányként azokról szólunk követésre sarkalló elismeréssel, akik a legbonyolultabb helyzetben is feltalálják magukat, akik nem rettennek meg a tornyosuló nehézségektől, akik jeremiádok helyett cselekszenek, akik a majdhogy semmiből is sokat varázsolnak, akik szavak helyett folyvást tettekkel érvelnek. Ök, azok, akik nem gondolnak az önreklámozásra, akik megküzdenek az anyagi bajokkal, akik a forintok hiányát ötletekkel pótolják, akik — legalábbis hosszú távon — felszámolják a másokat tehetetlenségbe dermesztő érdektelenséget, akik kőszínház, megfelelő művelődési ház híján is színvonalas produkciókkal szórakoztatják a közönséget, akik megnyerik Thália legnevesebb szolgálattevőit, akik lelkesedést plántálnak a nekikeseredőkbe, akik felveszik a harcot a közömbösséggel, akik a hogy nem lehet stációi helyett, a miként sikerülhet fokozatait járják végig. Talán nincsenek sokan, de megszállottságuk messze világlik, s azokban is felkelti a tettvágyat, akik a passzivitás sáncai mögé húzódtak, és csak kibicként figyelik azokat az eseményeket, amelyeknek részesei, formálói lehetnének. Megnyilatkozásra késztetik a hallgatagokat, a minden áron óvatoskodókat. Képesek arra, hogy felszámolják a rideg tartózkodást, hogy az alkalmankénti kudarcokból okuljanak, s a mai vereség tapasztalataiból tanulva kovácsolják a holnap győzelmeit. Szenvedélyes alkotó lendületük eloszlatja az egészséges nyüzsgésük nyomán támadt ellenérzést. Az egyes csatákban ugyan szerezhetnek sebeket, de minden döntő ütközetből megerősödve kerülnek ki. Nem szomjuhozzák a dicsfényt, legfeljebb elégedettek. Nem az érdemeikkel szerzett babérok, hanem az általuk képviselt nemes ügy diadalmaskodása miatt. Ilyenkor szövetségestársaikkal örvendeznek azért, mert a szellem napvilága egyre tágabb horizonton tündököl. E számunkkal is nekik kívánunk folytonos megújulást, töretlen küzdőkedvet azon az őrhelyen, ahová elhivatottságuk, kötelességérzetük szólította őket. Sarzsival vagy anélkül. .. Lövei Gyula 3
