Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - HAGYATÉK - Korompai János: Gondolatai ma is időszerűek
írásbafoglalását és javaslatok előterjesztését. Az írót a népellenes, értelmetlen világháború lelkileg is és anyagilag is tönkretette. A szörnyű évek eseményei szinte lesöpörték íróasztaláról a szeretett munkát. Újságok hadijelentései, a frontok térképei, katonai helyzetelemzések kerültek a helyébe, amelyekből konok következetességgel kutatta az érthetetlen népirtás okait és döbbenettel érezte ki gyászos következményeit. Várta az 1916-ban orosz hadifogságba esett fia hazatértét, a viharok elvonulását és az új rend felvirradását. Már november 7-én, pár nappal azután, hogy valahogyan már áttekinthette a helyzetet, cselekedett az általa legfontosabbnak tartott ügy, a közművelődés érdekében. A „Kedves és tisztelt Barátom” megszólítás Lovászy Mártonnak, a Magyar- ország című lap főszerkesztőjének, a Károlyi-kormány kultuszminiszterének szólt. A jólismert politikust, aki 1901 óta országgyűlési képviselő volt, a vele egykorú Gárdonyi nagy bizalommal kereste fel. A levél bevezető mondata megmutatja, hogy írónk a papírra vetett javaslatokkal élete nagy szándékát akarja megvalósítani, „a magyar kultúra fundamentális újraépítésére” tesz kezdeményező lépéseket. A Károlyi-kormányt „népkormánynak” tekintette, felismerte a fordulat népi és demokratikus tartalmát. Újból kimondhatónak érezte az évtizedeken át magában forgatott jajkiáltást: „. . . az elemi iskolán túl nincs művelődése a népnek.” Ezért kell .......külön ügyosztály a népművelésnek”, mégpedig sok pénzz el, gazdag költségvetéssel. A levél második oldalától kezdve egész szervezeti felépítést mutat be: röviden végez a kisdedóvókkal és a vasárnapi oktatással, de részletesen ismerteti elgondolását arról, hogy „Kisvárosokban külön kultúr-körök ... A falvakban: népkaszinók szervezendők”. Amikor a „népkaszinó szót leírta, még egy jelentős mondatot fűzött hozzá: S ez a nagyon fontos! (Így, felkiáltójellel; pedig az egész levélben csak három felkiáltójel van a megszólításon kívül: amikor a nép legnagyobb fogyatékosságára mutatva leírja, hogy „... 47 százalék az analfabéta!”, amikor a javasolt ügyosztály „budgetjét” hozza szóba, és itt, a népkaszinók említésekor.) Gárdonyi javaslatának minden pontja ma is nagyon időszerű. Ebben az időpontban már elmúlt 55 éves, alig négy éve volt hátra haláláig, a háborús évektől meggyötörve, az egri remeteéletbe gyökerezve élt, mégis leírta, hogy olyan emberre van szükség „ ... aki ezen a fundamentumon építeni tud.” és hozzátette „Én magam szeretnék reá ajánlkozni...” Ez a részlet ismét a jövőbe vetett bizodalom jele. Kifejezése annak, hogy javaslatai meggondolt, reális terv részletei. A levél megírását a történelem sebes forgású időszaka követte. Röviddel ezután lemondott a címzett miniszter, majd az egész Károlyi-kormány. Az első forradalmat a második váltotta fel, jött a fegyveres küzdelmek ideje, és elkezdődött a Horthy-ellenforradalom. Sok minden és sok mindenki megváltozott, de Gárdonyinak a népművelés fontosságáról vallott nézete ugyanaz maradt. Sok ezer példányban kinyomtatott bizonyíték erre az 1922-ben bekövetkezett halálával félbeszakadt, és az ő jegyzetei alapján fia, Gárdonyi József által vázlatosan bevégzett utolsó Gárdonyi-mű, a Bibi. A népkaszinók és a népkönyvtárak gondoltát szinte szószerinti egyezéssel beépítette regényébe. Főhőse, az öregségére Indiából hazatért Szőcs Péter úgy beszél és úgy cselekszik, ahogyan azt Gárdonyi az 1918-as levélben felvázolta. Megvásárolt a falu közepén három egymás melletti telket és azon egy „negyven méteres nagy úri ház építését kezdette el tíz városi kőmívessel”. Később kitudódott, hogy „Az a ház kaszinónak épül..Ládaszámra rendelte és válogatta a könyveket, tucatjával vette a sakktáblákat. Elkészítette végrendeletét, amelyben „ ... a hármas telken 38
