Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 4. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Szabó Péter: Négyszemközt Kocsis Alberttel
a i levesi Szemig vendég? „Itt gyorsabb a szél, és szélesebb az eső” Négyszemközt Kocsis Albertiéi Csupán húsz percet beszélgettünk. Én attól féltem, hogy ennyi időnk sem lesz, hiszen az a negyvennyolc óra, amelyet Kocsis Albert e nyár elején Egerben töltött, még arra is kevés volt, hogy két koncert között tisztességesen kipihenhesse magát. Szülőföldje folyóiratának mégis örömmel nyilatkozott. Csupán húsz percet beszélgettünk . . . De jó lett volna még tovább együtt lenni, de jó volt ennyi is! Az a kiegyensúlyozott nyugalom, ami az arcáról áradt, az a tisztaság, ami szavai mögött bújt meg, visszaadhatatlan írásban, mégis meg kell kísérelnünk! Az önelégültségnek parányi nyomát sem látni rajta, pedig volna oka a büszkeségre. Tizenhét ország zenepódiumának állandó, ünnepelt szólistája. Európában, Amerikában, Japánban egyaránt szeretik. Közel húsz éve él az NSZK-ban, de magyar útlevele van, állampolgárságához ragaszkodik. — Ez nem nemzetieskedő dac, hanem a gyökereim ereje — mondja erről. — Engem minden ideköt. Magyar földön gyorsabb a szél és szélesebb az eső. Itt tisztább a szeretet és a gyűlölet is. Szerencsére később kapcsolódtunk bele a civilizáció embertelen rohanásába. A kasseli zeneakadémia professzora. Sokáig a Rajnai kamarazenekar, majd a német szólisták vezetője volt. Most a Nemzetközi Bartók Kamarazenekar élén muzsikál, s szólistája a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekarnak is. Örökké úton van, száguldás az élete. — Valamikor egy újságíró „a művészek utazó nagykövetének” nevezett. Talán igaza volt. Erre a címre viszont nem lehetek egyértelműen büszke. Fárasztó életforma ez. A jövőben vissza kell fogni magam — sóhajtja —, hiszen nem vagyok már fiatal, s az én szívemnek sem jó az állandó hajsza. Hatvanban nőtt fel. A ma is Egerben élő hegedűművésznek, Radnóti Tibornak és Kocsis Albert- nek az édesapja jó barátok voltak. A muzsika szeretete kötötte össze őket. Maguk is zenéltek. Gyermekkorához hozzátartozott a két felnőtt esti „házimuzsikája”. Csupán négyéves volt, amikor első hegedűjét megkapta, de egy esztendő elteltével már szépen eljátszotta a „Csak egy kislány van a világon” című nótát. Beíratták zeneiskolába. Eleinte nem túl nagy lelkesedéssel képezte magát. A fárasztó gyakorlásokat nehéznek érezte, s csak jóval később látta az eredményét — tizenegy évesként. Ö úgy mondja: „Akkorra értem meg”. 71
