Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Fecske András: Kerekasztal-beszélgetés a Heves megyei művészekkel

végigvezetett a művésztelepen. Ide még egyetlen külföldi delegáció sem jött, hogy megnézze az egri művészeket. B. L.: — Hódmezővásárhely azért frekventáltabb terület. L. J.: — Az igaz. Mégis, azáltal, hogy egy művész ott él, már rangot is kap. Egernek is lehetne rangja ... — Van ennek reális esélye? N. E.: — Én azt hiszem, hogy az itt élő művészek nem tehetségtelenebbek, mint a pesti vagy a hódmezővásárhelyi kollégáik. Ugyanazokat a feladatokat képesek megoldani — ha megbízzák őket. Ehhez egy sor anyagi feltétel is szükséges — mindez valóban lényeges szempont. De az is fontos, — ha nem a leglényegesebb —, hogy egyáltalában megbízzák a hevesi művészt munkával, hogy kapjon lehetőséget arra, hogy bizonyítson. És ezt sem Pest, sem Vásár­hely nem adja meg számunkra, csak a saját pátriánk. P. I.: — Érdekes, tanulságok sorát rejtő összejövetel volt a mostani. Jó alkalom arra, hogy az alkotók kendőzetlen őszinteséggel, megnyerő nyíltsággal érzékeltessék gondjaikat, jelezzék óhajaikat. Az se baj, hogy a diskurzus egy kissé panaszáradattá erősödött. Hadd jegyezzem meg, hogy a gondok gyökerei a viúltba nyúlnak vissza, több évtizedes mulasztásra utalnak, olyan negatív hagyatékra, amelyet a jelenlegi megyei vezetés — mecénást alapállása, meg­értése aligha vitatható — csak fokozatosan, a meglevő anyagi lehetőségekhez méretezve számolhat fel. Ezt teszi, s ebben a szellemben munkálkodik a jö­vőben is. Az is tény, hogy a dicséretes buzgalom máris érezteti kedvező hatá­sát: javultak a bemutatkozási lehetőségek, ott a Hatvani Galéria és Játék­szín, amely fórumot biztosít a honi táj képviselőinek is. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a folyóirat, illetve a Heves megyei Népújság egyaránt külde­tésének tekinti, hogy népszerűsítse az itt dolgozókat, felkarolja kezdeményezé­seiket, publikálja grafikai hangoltságú műveiket. Az összkép tehát nem any- nyira gomolyfelhőzött. Különösképp, ha arra gondolunk, hogy az itteni mű­vészgárda is ügyködhet azért, hogy közlelebb kerüljön a szűkebb haza műér­tőihez, s olyan produktumokkal örvendeztesse meg a közönséget, amely a Szép, lélekemelő érzetét kelti az emberekben. Fecske András « 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom