Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - HAGYATÉK - Veres Péter: Naplórészletek (1953)
műnk előtt láttuk ezt Tolsztoj, A. France, Romain, Rolland, Thomas Mann példájában — a többiekről, a kisebbekről nem is szólva. Persze, nekem is ötvenhat évesnek kellett lennem, hogy ezt megértsem, és kérdés, hogy hátralevő műveimben tudom-e még ezt a megismerést hasznosítani. Szerencsére túl gazdag és reális élményanyagom megmentett az üres beszédtől, mert ha okoskodtam, magyarázgattam, és heurékát kiáltottam is, de nemigen filozofáltam. Még az a jó, hogy autodidakta mohóságomban rendszer- csinálásba nem gabalyodtam. Nem mintha lenézném a filozofáló írókat. Nem. A nagy ember: nagy ember, akármit csinál is. De többet ér az embereket gyönyörködtetni és tanítani, mint csak gondolkoztatni és tanítani. A legjobb: gyönyörködtetni, gondolkoztatni és így tanítani. A sorrenden nem vitatkozom, én ezt érzem helyesnek. A valóságban persze mindegyik úgy ér valamit, ha dialektikus kölcsönhatásban van a másik kettővel, de én a legelsőnek a sorrendben, a legtermékenyebb hatóerőnek az elsőt tartom, mert az én elemem a művészet. * Boldogok a könnyű emlékezetűek, akik egy éjszaka kialudjék és elfelejtik a tegnap bajait, sérelmeit, fájdalmait és keserűségeit. Az író azért író, hogy ő nem felejthet, az emlékezete mély és kimeríthetetlen mint maga a világ. * Micsoda isteni irónia szól Thackeray-ban, ha a királyok és hasonló nagyurak szavairól és cselekedeteiről ír! De ugyanúgy szól a nőkről és a papokról is. Nagy író! Van komor bölcsesség, van édes bölcsesség, a Thackeray-é igaz bölcsesség. Benne van az előbbi kettő is, a helyes arányban és a megfelelő sorrendben. Taine egy korlátolt vén szamár, aki a maga nagyképűen racionalista világnézetén keresztül nem értékelhette igazán Thackeray-t, és mögé helyezte más íróknak, persze Dickensnek is, holott csak ő volt a vak és süket. * Szegény magyar irodalom! Milyen szomorú, hogy a mi nemzeti hőseinkről, vagy mindegy már nekem: nemzeti gonosztevőinkről senki se tudott úgy írni, mint Macaulay és Thackeray Marlborough hercegről vagyis az első nagy Chur- chillröl. A mi Rákóczink, Wesselényink, Zrínyi Ilonánk, Thököly Imrénk, Kos- suthunk, Széchenyink, s mind a többiek csak név, név, arc, alak és Charakter nélkül Nagy dolog az irodalom, tulajdonképpen általa válik nemzetté a nép. * Ebben a Thackeray könyvben (Henry Esmond) csak a szerelmi vacakolások nem tetszenek nekem. Az. író életismerete, emberismerete, történelemismerete, bölcsessége és iróniája csodálatos, a szerelemről azonban úgy beszél néha és néhol, mint a szerelmi regényírók. Mentül igazabb, reálisabb, józanabb és böl- csebb egy könyv, annál jobban nem illik bele a szerelmi lelkendezés. 33
