Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: Vissza a természethez

előregyártott tantételek, szektás dogmák, mert meg van győződve arról, hogy a látvány és az általa kiváltott élmény megörökítésénél nem lehet nemesebb feladat egy igazi festőművész számára. Minden műve őszinte vallomás, áttételek nélkül kimondott észrevétel a napszakok váltásának színjátékával, a burjánzó lombok derűt árasztó hangulatával kapcsolatosan. Művészetének forrása kimeríthetetlen, mert az maga a valóság, s bár kínálataiból hajlamainak, atavisztikus adottságainak megfelelően válogat, tárgyválásztásának lehetőségei így is korlátlanok. A reáliák bőségéből mintha csak a flóra érdekelné, nem vállalja az urbánusok tematikáját az anyagi kultúra annyira zsúfolt motívumrendszerével együtt; megelégszik a fák, bokrok, virágok pompájával, lomb- hullatók, örökzöldek, évelők, őszikék ábrázolásával. Mondhatnák a másvallá- súak, íme a természet apologetája nem érdeklődik a valóságon uralkodni óhajtó ember iránt, mellőzi a figurális kompozíciók, az életképek műfaját. A vád — persze — igazságtalan lenne, hiszen tájképein is megjelennek a tradicionális eszményekre utaló staffázs-alakok, nem is beszélve az emberi elme maradandó alkotásairól, a korai románkor falusi templomairól, a romjaikban is lenyűgöző fellegvárakról, a mediterráneum hegyeire felhúzódott kolostorokról, a botanika élő múzeumairól, az arborétumokról.

Téved az, aki a műalkotásban az emberség jelenlétét szájbarágóan akarja érzékeltetni. A szavalmányos előadásmód, a tendenciózus hangsúly lélektani hatása eltörpül az érzelmi megérintettség, a költői képzet múlhatatlan emléke mellett, s Bolza Marietta művészi erényei éppen hogy a ligetek, a parkok, lágyan hullámzó dombhátak sugárzó csendjének a kifejezésében mutatkoznak meg. Képeinek főként tartalmi elemei keltenek figyelmet, azok a képességei, amelyek a tájfestészet közvetlenségével a megnyugvás, a felszaba- dultság közérzetét váltják ki a képnézőből. De mert a művészi alakítás tennivalóit nem bízza a véletlenre, a puszta érzékelésen felül az alkotó és a befogadó kedélyállapotára is gondol, miközben beszámol a maga megindultságáról, és számol a műélvező feltételes reflexeivel.

Hogy a természet szeretetéből, a szabadban látható vizuális csodák iránti affinitásból fakadó emóció nem jelenti az ösztönösség eluralkodását, azt életműve ékesen bizonyítja. Nagyon is tudatosan válogat benyomásai szövevényéből; már impresszióinak felvázolásakor is eleget tesz a képesítés, a szerkesztés feltételeinek. Eredendő spontaneitását megőrizve szakmai tanulmányai óhatatlanul elvezették a kivágások, átrendezések szükségességének felismeréséig, gyakorlati alkalmazásáig. Igaz, mestereinek irányítása, tanácsa sohase tette epigonná, engedelmes tanítvánnyá, mindig is született fogékonyságának a szellemében járt el. Név szerint említhető tanárának Pécsi-Polch Dezső tekinthető, ám a Képzőművészeti Főiskola professzorának bravúros akvarelltechnikája még pályakezdése idején se módosította eredeti hangvételét, amit szinte a gyerekkortól következetesen képviselt. S ez a következetesség éppen azért nem merevedett modorossággá, mert a valóság, a természet gondoskodott művészete folyamatos megújulásáról, a mondanivalót illetően ismétlésre nem szoruló inspirációiról.

Persze ez nem jelenti azt, hogy Bolza Marietta rokontalanul árválkodna az egyetemes művészettörténet legújabbkori fejezetében. Stílusa, ecsetkezelése a műértőknek a poentillistákat, az úgynevezett neoimpresszionistákat juttatja eszükbe. A színfoltokat egymás mellé rakó eljárás, amelyik a szem biológiai készségére bízza az optikai tények hitelesítését, igencsak hasonlít Bolza Marietta festésmódjára, bár a művésznő munka közben nem igazodik a mesterség iskolás képleteihez, követésre ajánlott áramlatok szabályaihoz, mert teendői között a látottak alapján teremti meg a kompozicionális összefüggést.

37