Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - HAGYATÉK - Veres Péter: Naplórészletek (1953)
Nem lehet elmagyarázni, mert hisz ezt ismerni kell, hogy nagy írót, igazi nagyot olvasni, milyen „mennyei élvezet”. Az ember felemelkedik, ízlésben és gondolataiban felfrissül, és mind magasabbra száll. Az ocsmányság és kicsinyesség lenn marad és egy-egy pillanatra az ember — az öregedő ember is — megérzi mi a boldogság, a szellemi boldogság, a teljes jóérzés, a szokráteszi derű. * A békés, nyugalmas öregkorra való vágyakozás általános és természetes jelenség. A nehéz munka, a kínok, gondok, felelősségek és megkötöttségek világából, ami az egész életen uralkodik az ember szabadságra vágyik. Ezért törekszik nyugdíjas állások, apró vagyonkák megszerzése felé. Ez persze közhely, s csak azért írom ide, hogy mégis az emberi sorsok némely intézői erről elfelejtkeznek, és hősökké akarják dögönyözni a nem — hősöket. Az öregkori boldogság ugyan, mint minden vágyálom, jórészben illúzió, de ezért az illúzióért az emberek óriási többsége hajlandó egész életén át, amíg erős és egészséges, dolgozni, tanulni, szorgalmaskodni és engedelmeskedni. És ez nagy dolog. Az egyik legnagyobb dolog az ember világában. Az emberi sorsok intézőinek erről egy pillanatra se szabad megfeledkezni. * Az író naivsága — és ebben én sem vagyok kivétel — a saját művei hatását és fontosságát illetőleg — (de körülményesen mondom!) végtelen, mint a tenger vagy mint az ég. De ebből a naivságból — és csakis ebből — születik meg a nemzetek irodalma, az a lelki kincsgyűjtemény, amely lassan kiválogatódva örökszép és halhatatlan. (Már persze a halhatatlanságot csak viszonylagosan, a nemzetek és az emberiség életéhez mérve.) * Soha senkitől se olvastam még, hogy az időjárási változások ilyen rettenetes hatással lettek volna rájuk, mint énrám. Persze, ebben benne van az is, hogy nem tudtak róla, vagy nem hittek benne, és különböző módon orvosolták magukat. Az egyik orvosságokat szedett, a másik szeszélyeskedett és indulatosko- dott azokkal, akikkel tehette, feleséggel, gyerekekkel, cselédekkel. Ismét mások italozásban, kártyázásban, sportban játékban, vadászatban vezetik le. A nehéz testi munka kemény fegyelmében élő emberek pedig belefojtják a munkába — ilyenkor zordak, haragosok —, vagy hibákat követnek el — és így tovább. Jó, de mit csináljak én az idegfeszültség alatt? Még ha az írásba bele tudom vezetni az jó, de ez se sikerül mindig. Ezt már sokszor leírtam. Most csak azt teszem hozzá, hogy mi lesz velem, ha igazán megöregszem, ha hetven vagy még több évet élnék. Mi lesz? Szenvedek, szenvedek és elviselem. De csak legalább művek is születnének ebből a szenvedésből, szívesebben elviselném. * Nagyon érdekes gondolatra jöttem rá Thackeray Henry Esmond-jának olvasása közben. Az úriosztályok (nemesség, polgárság) írói könnyű helyzetben vol31
