Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 3. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Reisz László: A legtöbbet a tanár tehet
lékek nem kötik le eléggé a tanulók érdeklődését, csak felületesen kószálják végig őket. Valóban tény az, hogy a történelmi emlékek tartalmi gazdagsága és érzelmi hatása, a látvány vonzása önmagában aligha tölti be szerepét, ha a gyermekben, a serdülőben nem alakítjuk ki a befogadás élményét és képességét, a körülvevő világ és a múlt mind teljesebb megismerésének vágyát, a tárgyi emlékek varázsának érzékelését. Rendkívül fontos tényező a szaktanár alapos felkészültsége és lelkesedése különösen akkor, ha honismereti-helytörténeti szakkört vezet, ha az úttörő- mozgalomban is tevékenykedik. Csak így tud a tanítványaira hatni, őket jobb munkára ösztönözve. Nem elég, hogy jól ismerje, hanem szeresse is a muzeális értékeket, így tudja azokat a tanulókkal is megkedveltetni. Lényeges a honismereti-helytörténeti tevékenység mozzanatainak tudatos, gondos, minden lényeges szempontot figyelembe vevő megszervezése, a tanulók aktivizálása, tevékenységük színessé és elevenné tétele, munkára késztetése feladatlapokkal, szellemi TOTÓ-val kijelölt megfigyelési feladatokkal, tanulmányi pályázatokkal, hogy maguk is lássák vizsgálódásuk értelmét, s tudatában legyenek annak, hogy kutató-gyűjtő tevékenységük értékelve lesz, hogy szorgalmuk nem hiábavaló, mert fáradozásaikért megfelelő elismerésben részesülnek. Szaktárgyi órák, szakköri foglalkozások és úttörő-összejövetelek keretében végezzük a kutató-gyűjtőmunka anyagának feldolgozását, amelynek során felelevenítjük a szerzett ismereteket. Tág teret adjunk a diákok aktivizálódásának az elemzésekben, rendszerezésben és az általánosításban. Különös gondot fordítsunk a megismert tárgyak és az azokkal kapcsolatos jelenségek összefüggéseinek megláttatására, a kitűzött nevelési és oktatási célok értelmi és érzelmi elmélyítésére, a helyes történelem-szemléletnének kialakítására. Sokkal eredményesebb lesz a munkánk, ha a szerzett ismereteket mint helytörténeti-honismereti anyagot felhasználjuk a tanórákon, szakköri, úttörő-foglalkozásokon. Lehetőleg minél több szaktanár dolgozza fel szülőföldjének monográfiáját. Ha nincs lehetőség nagyobb összefüggő mű kidolgozására, akkor legalább a kiemelkedő helytörténeti anyagot gyűjtse össze a tanulókkal együtt. Az elsajátítandó nehezebb fogalmak és összefüggések helytörténeti anyag birtokában szemléletesebben kibonthatóak. A szülőföld ismerete érzelmileg köti a tananyaghoz a gyermekeket. Ha őseikről tanulnak, felébred a vágy bennük, hogy jobban megismerjék szülőföldjük történetét. Konkrét példákon tapasztalhatják, hogy mit tettek elődeik a szű- kebb hazájukért, ezzel nemes tettekre, egészséges lokálpariótizmusra neveljük őket. Honismereti tevékenységből adódó értékes nevelőmunka, a szocialista tudat fejlesztését tervszerűen szolgálhatja. Nem az a célunk, hogy hivatásos történészeket, muzeológusokat, néprajzosokat, régészeket formáljunk, hanem elsősorban jó közösségi szellemű, a közért dolgozni tudó, művelt, mindig élénk érdeklődésű, helyes történelemszemlélettel rendelkező fiatalok jellem- és tudat- formálását akarjuk munkánkkal elérni. Egészséges lokálpatriotizmust akarunk kialakítani, amely mentes a szűkebb vidék felbecsülésétől, a beszűkült provincializmustól, és amely tudatában van annak, hogy mindenkinek kötelessége: legjobb képességei szerint szűkebb hazájának, saját közösségének a felvirágoztatásán dolgozni. A múzeumpedagógiai jellegű honismereti tevékenység a mai történelemtanításnak és a korszerű pedagógiai munkának olyan nélkülözhetetlen alappillére, amely nélkül nevelési-oktatási célkitűzéseinek nem tudna eleget tenni. Reisz László 5u