Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Farkas András: Ki-ki adta a maga egyéniségét
most nekilódult. Nem politikus alkat, nem élte át azt a történelmet, mint mások, de mintha felismerte volna, hogy az eseménytelen, olykor céltalan „lelki leképezés" helyett, a széles közönség számára egyértelmű vallomást nem jelentő absztrakciók helyett meg kell gyónnia azt a magányt, amelyben él, amelytől megszabadulni igyekszik. Ez nem elsősorban társadalmi, mert az ilyen nyűgtől lehet a leghamarabb és eredményesen megszabadulni; azt a szellemi magányt, azt a máshová-vágyódást érzékelteti a tárlaton kiállított munkáin, amely türelmetlenséget formáz meg, azt a nekigyürkőzést, amely a változtatás szenvedélyét testesíti meg. Hátul a ház, az előtérben az, aki elmegy. Hová, miért? És drámázzunk csak tovább! Pető János sötéttónusú darabjai a gyerekkort idézik. Itt nem a felszabadulási pillanat, hanem egy egész korszak, ha nem is emberöltő, riogató arányakkal van jelen. Annyi megborzongató egyszerűség, közlés van ezekben a fekete-fehér ridegségekben, mint az öregedő Liszt szinte már csak dadogó hangokat sorjázó zongoradarabjaiban. És mégis eszünkbe jutnak az ötvenes évek! Vegyük elő Kocsis Árpád témáját is, mert ezek az arcok utólag is, ma is vádolnak. Nem árt mementóként ideidézni őket, ha komolyan akarjuk venni tanulságainkat. De nemcsak megfestett dráma volt látható ezen a tárlaton. Az ember, az emberi arc sokféleképpen merült itt fel. Kishonthy Jenő most sem tagadta meg magát. Hiszi és vallja, hogy mindenkor, minden kérdésre csakis az egyéniségünkkel lehet jól válaszolnunk. Herczeg István portrésorozatát a kiállítás egyik legértékesebb teljesítményének tartjuk. Évek, lassan évtized óta nyomon követjük fejlődését. Ma is kitartóan kutatja a módozatokat, hogyan, mivel is fejezhetné ki azokat a tartalmakat a legjobban, amelyek cselekvésre sürgetik őt. Ma jókedéllyel állít emléket két brigádnak, meg Harlekinéknak, mert a gyerekkor tiszta álmaitól lassan el kell búcsúznia. A felnőttek veszélyes társadalmában inkább a jókedv és a kedélyesség irányába érdemes utat törnie. Ha hagyják. Ha megértik? Szoborban is hatásos a dráma. Pusztai Ágoston a küzdő embert, a merész szellemet — Ég és Föld között — háromszor is megmintázta. A megfogalmazások kiegészítik egymást, fokozzák a téma jelentését, jelentőségét. Király Róbert is élt a pátosz lehetőségével. Erdős Júlia a Hóolvadással, nemcsak az alkotás mérete miatt, szinte szétfeszítette a műfaj keretét. Az adott térben a tárlat legszuggesztívebb látványát, a legegységesebb alkotását tette elibénk. A mecénatúra kiosztotta a díjakat. Nem voltak nagyok; reméljük, serkenti azokat, akik kapták. A közönség is bement a tárlatra, végignézte azt. Bizonyára töprengett, hogy a forma és a tartalom nem is problémamentes viszonyában hol is, hogyan is kell neki eligazodnia. Hány irányból is kínálják őt meg műélvezettel? De ez már messzebb vezetne! Farkas András Folyóiratunkat a tárlaton szereplő művészek munkáiról készült fotókkal illusztráljuk. 41
