Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: "Hogy is volt"
Ha nem lettem volna meghatva látogatásától, megválaszolom a kedves, szellemes megállapítást. Elmondtam volna, hogy egyik unokanővérem pici korában anyjával felszállt egy zsúfolt omnibuszra, és mert kényelmetlenül érezte magát, így kiáltott fel: — Szent István volt a nagybátyám és nem adnak helyet. — Nagy hahota következett, de elérte, hogy leültették. Ha már így szól a történet — gondolom — nem ártott volna, ha az ősök a Tisza-—Maros közti óriási vagyonukból hagytak volna valamicskét a szegény utódokra. De én így is meg vagyok elégedve, mert a mostani lakásom ablakából, ha nem is Szent István várkastélyában, de — hála a sorsnak —, a Szent István parkban gyönyörködhetem. A látogatás tulajdonképpen jó barátjáért történt, Márton Miksának választottját akarta közelebbről megismerni, a fiatal színésznőt, aki még akkor kezdte bontogatni szárnyait a Vígszínház színpadán. €1 Mielőtt a Vígszínházhoz szerződtem, már Miskolcon szerepeltem három hónapig. Ide szólt az első szerződésem a Színművészeti Akadémia elvégzése után. 1909-ben kaptam a diplomát, tizenhét éves koromban. Eger és Ungvár tartozott mellékállomásként a miskolci színházhoz. Ungváron indult a szezon, ide érkeztem először. Augusztus volt, és ebben a hónapban, 4-én töltöttem be a tizennyolcadik életévemet. Büszkén beültem az egyik páholyba. Délutáni előadás volt, — valami operettet játszottak. Kimondhatatlan érzés fogott el, hogy én leszek ennek a társulatnak a drámai szendéje. Ez volt a meghatározás. A darabot nem is figyeltem, csak áhítattal néztem a színpadot, amelyen játszani fogok. De alig ültem ott pár percig, máris nyílott a páholy ajtaja, és belépett a színház szerepkihordója, kezembe nyomott egy szerepet, és közölte az igazgató utasítását, hogy másnap el kell játszanom. Forogni kezdett velem az egész színház, dadogtam valamit, és sietve otthagytam az előadást. Rohantam haza, egy hotelszobába a Korona szállóban, ahol anyámmal együtt szálltunk meg és elkezdtem tanulni a „Falu rosszá”-ban Bátki Tercsit. Reggelig memorizáltam. Az iskolában egy évig tanultam egy szerepet, elképzelhető, hogy ez a rövid idő nagy meglepetés volt számomra. A nem alvástól és a magolástól zúgott a fejem. Reggel próba előtt kimentem az Ung folyó partjára, hogy a friss levegőn magamhoz térjek, és ahogy néztem a folyót, azon töprengtem, mi lenne a nagyobb szenzáció, ha eljátszom a szerepet, vagy ha beleugrom a vízbe. Mivel kétséges volt a szenzáció akár így, akár úgy, döntettem: kár lenne meghalni, inkább eljátszom. Felesleges mondanom —■ nem volt szenzáció Bependerültem a színpadra, de hogy jöttem ki onnan, azt nem tudom, mert nem voltam magamnál. Senki sem vette észre félelmemet, én meg nem árultam el senkinek. — Milyen voltam? — Nem volt se szemed, se szád! Hogy voltál kifestve? — felelte direktorom, s azzal faképnél hagyott. Nagyon leforrázottnak éreztem magam. Persze az én időmben nem tanították a növendékeket, hogyan készítsék ki magukat a színpadra. A privát életben pedig még nem volt divat, hogy fessék magukat a nők. Ettől kezdve nem volt többé lámpalázam, akkor megszenvedtem egy életre. Ungvár után Egerbe mentünk játszani. Ezeken a helyeken egy-egy hónapot töltöttünk, és onnan utaztunk Miskolcra, a főállomásra. 19
