Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - NEVELŐ ÖRÖKSÉG - Sárhegyi István: Az Igazság szerkesztője volt...

lányt látták, azt, aki nem képes megmaradni az őt megillető helyen, hanem magasabbra kapaszkodik, oda, ahol semmi keresnivalója. Nap mint nap el kellett szenvednem a legkülönfélébb sérelmeket. Tagadhatatlan, hogy ez bennem mély nyomokat hagyott, bár egy idő múlva fordult a kocka. A bizonytalanságot, a félszegséget felváltotta a dac, a bizonyítás, a csakazértis gondolata.

A „majd én megmutatom” aztán oda vezetett, amit előre még csak sejteni sem lehetett. Három évig tartó tanítóskodás után — a történelmi változások hatására — az ő sorsa is nagy fordulatot vett. 1944 telén a felszabadult országrészeken, ha lassan is, ha döcögve is, de mégis megindult az élet.

— Igen, s a különféle pártok, csoportosulások is elkezdték rendezni a soraikat, igyekeztek híveket toborozni maguk köré. Nálunk, Vécsen három ame- rikás magyar végezte az agitációs munkát, mégpedig a kommunista párt számára. Ezek közül az egyik az édesapám volt, aki az MKP-tol kapta ezt a feladatot. Nyilvánvalóan, hogy ezek az emberek, akik bejárták a nagyvilágot, sokkal tájékozottabbak, felvilágosultabbak voltak itthoni társaiknál. Mikor édesapám bement Egerbe, hogy ott is segítkezzen, akkor én is vele tartottam. Ott sündörögtem folyton körülöttük, figyeltem, mit csinálnak. S bár ő először hallani sem akart arról, hogy tagja legyek a pártnak, 1945. január 13-án mégis beléptem. Ha az indítékaimra kíváncsi, akkor nem szolgálhatok semmi különössel. Két motívumot említenék meg. Az egyik az, hogy — mint akkoriban mindenki — magam is tenni, cselekedni akartam. S minthogy azt láttam, hogy azok a kommunisták, akiket ismertem, rengeteget mozognak, dolgoznak, magam is feléjük közeledtem. Másrészt pedig sohasem vettem észre náluk, hogy nem fogadnak be, azaz nem éreztem azt a megkülönböztetést, amit Somogybán. Kezdetben csupán kisebb horderejű megbízatásokat kaptam. Ablakragasztás, könyvrendezés meg hasonlók. Iszonyú sokat kellett lótni-funi, de a lelkesedésem fölülmúlta a fáradtságomat.

* * *

1945. május 6-át írtunk. Erre a napra hívtak össze Egerben egy nagy pártgyűlést. Az újonnan alakult pártbizottságba ekkor választottak be egy huszonkét éves lányt is. Félt a feladattól, elég képzettnek, tapasztaltnak sem tartotta magát, de mégis elvállalta.

— Hogy is mondjam . . . Talán nem is az én személyem volt itt az érdekes. A kor volt ilyen, az események formálták az életem. Mielőtt azonban folytatnánk az események felgombolyítását, egy kis kitérőt kell tennünk. Szükség van erre azért is. mert a most következő dolgok az életemet is meghatározták valami módon.

— 1945 áprilisának végére igen nehéz helyzetbe került a pártunk. Nem tagadhatjuk, hogy a vezetésen belül is egyfajta bizonytalanság volt tapasztalható, s ennek következtében korántsem voltunk akcióképesek. Nem kis szerepet játszott ebben a válságban az a tény, hogy Csirmaz Dezsőt — az akkori titkárt — jelentősen befolyásolta egy Kardos László nevű ügyvéd, aki viszont a Nemzeti Bizottságban töltött be vezető pozíciót. Na már most, Kardostól nem lehet elvitatni azt, hogy értett a saját szakmájához, ugyanakkor azonban az is biztos, hogy az előbb említett státuszra alkalmatlan volt. Ter80