Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - NEVELŐ ÖRÖKSÉG - Szecskó Károly: A Népújság elődje - az Igazság
A szerkesztőség fontos megbízatásának tekintette a megye forradalmi és haladó hagyományainak ismertetését, a tudományos világnézet népszerűsítését is. A rangos tradíciókat főként Kolacskovszky Lajos mutatta be. Értékes alkotás Kelemen Bertalan ,,Régi dolgok” című, az egri munkásmozgalom korai szakaszát bemutató memoárja. A tudományos ismeretek terjesztésében Dancza János jeleskedett. A lap tartalmi értékeinek bemutatása mellett tanulságos a kiadástörténet is. Az indulástól 1945. május 8-ig a szerkesztést Kardos László, az MKP megyei vezetőségének tagja végezte, felelős szerkesztőként. Ettől kezdve Szabó Sándor, aki szintén az MKP tagja volt, lett a felelős szerkesztő. A változás oka az volt, hogy Kardost május 6-án a Központi Vezetőség határozata alapján korrupciós ügyei miatt kizárták a pártból. Azonban Szabó Sándor még meg sem tudott melegedni a lapnál, s alig két hét múlva őt is menesztették. Május 20-tól két személy, Lénárd Sándor, az SZDP tagja és Mészáros Magdolna, az MKP tagja végezte a szerkesztés munkáját. 1946 májusában az Igazság szerkesztése kizárólag az SZDP kezébe került. Ennek oka az volt, hogy május 1-től az MKP Heves Népe címmel lapot indított. Május 26-tól Lénárd Sándornak mint szerkesztőnek és Okos Miklósnak mint főszerkesztőnek neve olvasható az újság impresszumán. Szeptember 22- től a hírlapot Lóránd Imre szerkeszti, aki Budapestről költözött Egerbe. Az egyesítő konferencia napjától a hírlap felelős szerkesztője Súlyán György, az MDP megyei titkára lett. 1949. január 1-től őt Horváth István követte. Ö lesz a felelős szerkesztője az április 2-től Heves megyei Népújság címmel induló lapnak is. Az újság indulását követő néhány hónapban szerkesztő bizottság is működött, amelynek tagjai Kardos László, Lénárd Sándor, Ebergényi Tibor és Milassin Kornél voltak. Ebergényi 1945 első felében rövid ideig főmunkatársként is dolgozott. A hírlap felelős kiadója az indulástól 1947. december 31-ig Lénárd Sándor volt, őt követte Lóránd Imre. Az egyesítő konferencia után ezt a tisztséget Indig Márton látta el. 1949. január 1-től őt Súlyán György követte. Ö mint felelős kiadó indította útjára a Heves megyei Népújságot. A szerkesztőség és kiadóhivatala az induláskor a Líceum épületében volt (ma Ho Si Minh Tanárképző Főiskola). 1945 közepétől a városháza (mai városi tanács) épületébe költözött. Innen 1948. január 1-ével a Jókai út 3. szám alatti házba mentek át, ahol a lap nyomdája, a Dobó nyomda is üzemelt. A Heves megyei Népújságot már a Széchenyi út 18. szám alatti házban adták ki. Az újság nyomtatását keletkezésekor a Líceumban levő Szent János nyomdában kezdték el, s itt állították elő 1946 május közepéig. Május 19-től a Dobó nyomda vállalta kinyomtatásáét, ezt a munkát 1949. április 1-ig el is látta, amitől is az Egri Nyomda RT készítette az újságot. A hírlapot az indulástól 1947. december 21-ig heti két alkalommal adták ki, majd a megszűnésig már csak hetente egyszer jelent meg. 1945-ben közzétettek négy rendkívüli számot is. Az egyes számok négy oldalon, néhány pedig haton jelent meg. A rendkívüli kiadások két oldalasak voltak. Az újság kezdetben mintegy háromezer példányban került az utcára. Ez nem volt nagy szám, hisz ekkor a Függetlenségi Frontot alkotó öt pártnak az orgánuma volt, sőt pártonkívüli olvasókkal is számolt. 76