Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: Emlékek, tanulságok
nes évek első felének, a „kultusz” négy esztendejének kulturális viszonyait már sokan, sokszor felvázolták; az okokról és következményeikről többféle megvilágításban értekeztek a kiválasztottak, a fogadatlan prókátorok, az érintettek, a nyugati ügynökségek. Voltak, akik a hidegháborús pánikkal magyarázták a művészek teljesítőképességének célirányos egybeterelését, a cselekvőkészség összefogását, mások a feltételezett frakciós harcok velejárójának tekintették a művészi megnyilatkozások uniformizálását. A világméretű zsdánovista presszió érvényesülésének kellő indoklása még sok utánjárást, alapos kutatást igényel, amihez a tények megismerése se árt. Kétségtelen, hogy a művészek munkakedvének a fokozására több előnyös gazdasági rendelkezés látott napvilágot, a nagy kiállítások exponátumait szinte mindet megvásárolták, rengeteg közületi szobrot állítottak fel, a beruházások összegének két ezrelékét az épületegyüttesek társművészeti kiképzésére használták fel, a művészeti főiskolák tanrendjében központi helyet biztosítottak a mesterségbeli tudás elsajátításának. Mostanában, utólag kiderül, hogy ki mindenki nem értett egyet a dolgok ilyetén alakulásával, a bősz ellenzékiek miként álltak félre a gőzhenger útjából, s dacos magányukban milyen elszántan folytatták oeuvre-jük kiteljesedését a progresszív vizualitás jegyében. A rehabilitásra építő kommentátorok később bemutatták az ugocsai képzőművészek kultuszkori elvontságait, s ím kitűnt, hogy az intranzigens nem- alkuvók legtöbbjének a neve szerepel az évenként megismételt szocreál szemlék katalógusaiban is, az akkoriban felállított szokványos kertszobrok meg- mintázóinak a jegyzékében. a sematizmus korszakának termése még felmérésre szorul; néhány müvet azok is elfogadnak, akik a neoavantgarde pozíciójából tíz-tizenöt év szorgos munkálkodásának egész produkcióját elhantolták abban a gödörben, amelyikből 1974-ben a budavári gótikus szobrok feltámadtak. Közülük — bizonyára — azt a mesteri domborművet is megkímélik, melyet Tar István formált meg az egri ostrom negyedik centenáriumára, s amelyik a vár bejárata melletti falon látható. Vannak ma már arra utaló jelzések, hogy a virtigli európaiság begyűrűzése, a feltámadó nyugati szél egyre nagyobb számban igazolja a tradicionális szakmai követelmények figyelembevételéről árulkodó képeket, szobrokat, s ekként a szocialista realizmus hivatott megvalósítóit. A beszűkült, megmerevült politikai gyakorlat oldódása, a hibák kijavítása, a bűnök megbélyegzése után a képzőművészek 1957-ben, a Tavaszi Tárlaton jól szemléltették, hogy készek levetni magukról a rájuk erőltetett vagy önként vállalt kötöttségeket. A demonstráció előkészítése körültekintően történt, négy különböző összetételű zsűri válogatott a beérkezett művekből; a zsűrik névsora olvasható volt a Műcsarnok bejáratánál, ki-ki az elé a bizottság elé küldhette munkáját, amelynek ítéletében — a tagok közismert nézetei okán — megbízott. Az ezután következő évtizedek művészetünk imponáló felvirágzását eredményezték, tehetségeink mind korlátlanabbul engedték szóhoz jutni hajlamaikat, egyéni hangvételüket; egyre általánosabbá vált a kísérletező kedv laboratóriumi találatainak a szemléltetése, a műhelygondok megosztása a nyilvánossággal. A kulturális decentralizáció is megteremtette a maga jóízű gyümölcseit, a vidék szellemi központjai kinyilvánították sajátos törekvéseiket, a szerteágazó honismeret ihlető hatást gyakorolt a közelebbi és távolabbi körzetekben élő művészekre. A festészet, a szobrászat, a grafika, 53
